EFOP 3.1.8-1700132 Iskolaközi szemléletformáló program a szirmabesenyői Szinyei Merse Pál ált. isk. és AMI számára.

„A” program elemek

Tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása („A” programelem)

Tevékenység megnevezése: Tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása („A” programelem) – Színházlátogatás

Helyszín: Miskolci Nemzeti Színház

Tevékenység ideje:   2018. 03. 02. Előadás címe: Marica grófnő

A Marica grófnő Kálmán Imre egyik legnépszerűbb operettje, háromfelvonásos mű. Egy Kolozsvárhoz közel fekvő birtoknak Marica grófnő a tulajdonosa. Gazdatisztje, Török Béla álnéven, a tönkrement Tasziló gróf, aki húga kelengyéjére gyűjti a pénzt.

Különjárati autóbusszal érkeztünk a színházhoz. Március 2-án a Marica grófnő esti előadását tekintettük meg. Az operett nagyon tetszett, főleg a fülbemászó dallamok és a ruhák nyerték el a lányok tetszését. A darabban lévő poénokat nem mindig értették a tanulók. A mű által felvetett megbeszélnivalók: ”Szép város Kolozsvár”, dzsentri életmód, egy kis füllentés és következményei.

Tevékenység megnevezése: Tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása („A” programelem) – Barlangtúra

Helyszín: Jósvafő barlanglátogatás

Tevékenység ideje: 2018. május 22.

A Baradla–Domica-barlangrendszer (a magyarországi részének a neve Baradla-barlang(wd)) Magyarország legrégebben kutatott, legismertebb, évszázadok óta látogatott cseppkőbarlangja. Az Aggteleki-karszton több bejárattal nyílik. Hossza a Szlovákiában nyíló, vele egy rendszert alkotó, 5,3 kilométeres Domica-barlanggal együtt meghaladja a 25,5 kilométert. Természetes bejárata Aggtelek község határában, a messziről fehérlő magas sziklafal tövében nyílik. A Jósvafő községig húzódó, színlőkkel tagolt, meanderező főág hossza hét kilométer. A jósvaifői barlanglátogatás azért került be a programsorozatba, mert a határon átnyúló barlangrendszer megismerése kapcsolódik a projekt B részéhez, amelyben Felvidéki iskolával alakítunk ki „Testvériskolai kapcsolatot”. A szádalamási diákok számára sem ismeretlen a hozzájuk is közel húzódó cseppkőbarlang rendszer.  Egyébként pedig az 5-6. osztály természetismeret tantárgy tananyagához is kapcsolódik, a felszínfejlődés és a felszín alatti vizek témakörhöz.

Tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása („A” programelem) – Barlangtúra Jósvafői barlanglátogatás a Szádalmási iskolásokkal együtt

A Baradla a térséget mintegy 230 millió évvel ezelőtt borító, fokozatosan mélyülő tengerből kiváló meszes üledékekben, úgynevezett középső triász mészkőben alakult ki. A triász időszak után a terület kiemelkedett, s a hegységképződés során a szilárd kőzetblokkok erősen összetöredeztek, utat engedve a felszínről mélybe jutó vizek barlangformáló erejének. A járatok fejlődésében a víznyelőkön át a mélybe jutó vizek oldó hatása mellett az általuk szállított kavicsos hordalék koptató munkája játszott szerepet. A nagyobb termek, omlások létrejöttét a kőzetmechanikai-tektonikai folyamatok befolyásolták. A jósvaifői barlanglátogatás azért került be a programsorozatba, mert a határon átnyúló barlangrendszer megismerése kapcsolódik a projekt B részéhez, amelyben Felvidéki iskolával alakítunk ki „Testvériskolai kapcsolatot”. A szádalamási diákok számára sem ismeretlen a hozzájuk is közel húzódó cseppkőbarlang rendszer.  Egyébként pedig az 5-6. osztály természetismeret tantárgy tananyagához is kapcsolódik, a felszínfejlődés és a felszín alatti vizek témakörhöz.

Tevékenység megnevezése: Tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása („A” programelem) – Borsodi Fonó

Helyszín: Diósgyőri vár

Tevékenység ideje:2018. május 24.

Autentikus magyar népzene és világzene, pörgős táncok, élő hagyományok a több, mint húszéves múltú népi fesztiválon! Hintalóménes és szőnyegovi, kézműves bemutatók (fazekas, kovács, teknővájó, fafaragó, gyöngyfűző), „Fonó liget”, fényfestés, szekrényjátékok (repülő angyal, zuhanó ördög, Noé bárkája), falusi „utcácska” ahol a Számadó zenekar húzza a talpalávalót, szalmabála-labirintus, gasztronómiai- és kézműves vásár.

A gyermek Borsodi fonó egy olyan kavalkád, ahol a néptánc, a népművészet, a lovagi kultúra, a népi mesterségek egy helyen megtalálható, és kipróbálható. Az 5-6. osztályosokat még szinte minden érdekelte, a helyszínek között barangolva, mindent kipróbáltak. A hetedikes tanulók inkább már csak szemlélődtek, ők nem szívesen csatlakoztak a játékokhoz.

Tevékenység megnevezése: Tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása („A” programelem) – Borsodi Fonó

A gyermek Borsodi fonó egy olyan kavalkád, ahol a néptánc, a népművészet, a lovagi kultúra, a népi mesterségek egy helyen megtalálható, és kipróbálható. Az 5-6. osztályosokat még szinte minden érdekelte, a helyszínek között barangolva, mindent kipróbáltak. A hetedikes tanulók inkább már csak szemlélődtek, ők nem szívesen csatlakoztak a játékokhoz. A Diósgyőri vár régi és új részei között visszaidézhető a történelmi múlt.

A diósgyőri vár egy középkori vár a történelmi Diósgyőr városában, ami ma Miskolc egyik városrésze. Már a 12. században állhatott itt vár; a mai, gótikus vár a tatárjárás után épült, fénykorát Nagy Lajos uralkodása alatt élte, lovagterme a legnagyobb volt Európában. Később a magyar királynék jegyajándéka volt, egészen a török időkig. A 17. század végére már lakhatatlanná vált, állapota egyre jobban leromlott. Régészeti feltárása az 1960-as években kezdődött meg. A 2010-es évek elején a várat elkezdték visszaépíteni eredeti állapotába, a helyreállított helyiségeket korhű bútorokkal rendezték be.

Tevékenység megnevezése: Tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása („A” programelem) – Nagykönyv

Helyszín: Színpetri

Tevékenység ideje:2018. június 1.

A Guinness rekord nagykönyv megtekintése. A könyv az Aggteleki Nemzeti Park barlangjairól, növény és állatvilágáról valamint épített örökségéről szól. 346 oldalas, egy lapjának mérete 418×377 cm, súlya pedig 1420 kg. A könyvünket a Guinness 2010. március 21-én hitelesítette, mint “a világ legnagyobb könyve”. Ahogy a középkorban, kódex kötéssel kötöttük be a könyvet. Ez azt jelenti, hogy az elő és hátlapján 4 cm vastag fatáblából készült és 13 egész marhabőrrel borítottuk be őket, valamint hagyományos módon kender madzagokkal, zsinegekkel, nagy tűkkel, vásznakkal varrtuk össze a könyv lapjait és gerincét. Öt darab nagy zsanér biztosítja, hogy a könyv nyitható legyen.

A nagykönyv mellett a kialakított park, a Guttenberg nyomda, a papírmalom megtekintése. A hatkalapácsos papírmalmot a Jósva patak vize hajtja meg. A vízikerék átmérője 620 cm. A Szalamander völgy bejárása.

Tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása („A” programelem) – A világ legnagyobb könyvét olvastuk – Szinpetri

Az Aggteleki Nemzeti Park délkeleti határán található, a Jósva-patak mentén; legközelebbi szomszédai Szin 3 kilométerre keletre, Tornakápolna és Varbóc 4 kilométerre dél felé, Jósvafő pedig mintegy 6 kilométerre nyugati irányban. A könyv az Aggteleki Nemzeti Park barlangjairól, növény és állatvilágáról valamint épített örökségéről szól.

346 oldalas, egy lapjának mérete 418×377 cm, súlya pedig 1420 kg. A könyvünket a Guinness 2010. március 21-én hitelesítette, mint “a világ legnagyobb könyve”.

Ahogy a középkorban, kódex kötéssel kötöttük be a könyvet. Ez azt jelenti, hogy az elő és hátlapján 4 cm vastag fatáblából készült és 13 egész marhabőrrel borítottuk be őket, valamint hagyományos módon kender madzagokkal, zsinegekkel, nagy tűkkel, vásznakkal varrtuk össze a könyv lapjait és gerincét. Öt darab nagy zsanér biztosítja, hogy a könyv nyitható legyen. A Guinness rekord nagykönyv megtekintése. A nagykönyv mellett a kialakított park, a Guttenberg nyomda, a papírmalom megtekintése. A program végén a Szalamander völgy bejárása következett.

Tevékenység megnevezése: Tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása („A” programelem) – Földtörténeti bemutató és bányamúzeum látogatás

Helyszín: Ipolytarnóc, Salgótarján

Tevékenység ideje: 2018. június 5.

Az Ipolytarnóci őskiállításon jártunk. Több milliárd évet gyalogoltunk át, a túravezető segítségével. Az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület világhírű őslénytani lelőhely, egy 20 millió évvel ezelőtti vulkáni katasztrófa során betemetett „ősvilági Pompeii”, nem csoda, hogy Európa Diplomás.

A következő állomásunk a salgótarjáni bányamúzeum volt. Az ország első, föld alatti bányamúzeuma, mely egy egykor működő bányarendszerben kapott helyet! Kicsit félelmetes, kicsit bátorságpróbáló, de nagyon érdekes volt lemenni a tárnába. A délután egy részét kalandparkban töltöttük.

Tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása („A” programelem) Ipolytarnócon jártunk

Az Ipolytarnóci őskiállításon jártunk. Hatalmas túrát tettünk, mondhatni több milliárd évnyit. A következő állomásunk a salgótarjáni bányamúzeum volt. Nagyon érdekes volt lemenni a tárnába és megtapasztalni azt, hogy milyen helyen dolgoztak a bányászok. A környékbeli tudományos vizsgálatokat Kubinyi Ferenc, 1836-ban kezdte meg, legelőször a környéken egy 100 méter hosszú, 8 méter kerületű, óriási megkövesült fára bukkantak, melyet a helyiek hídként használtak. A következő évtizedekben egyre több leletet fedeztek fel a kutatók, lábnyomokat, cápafogakat, az idők során pedig a hely a geológia iránt érdeklődők  zarándokhelyévé vált. 1944-ben nyitották meg a páratlan őstörténeti helyet a nyilvánosság számára. Egy európai színvonalú látogatóközpont épült meg, a modern technika minden vívmányával, túlzás nélkül állíthatjuk, igazi családi turistaparadicsommá vált az eldugott kis környék. A délután egy részét kalandparkban töltöttük.

Tevékenység megnevezése: Tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása („A” programelem) – Boldogkői sokadalom

Helyszín: Boldogkő vára

Tevékenység ideje:2018. június 7.

A boldogkői vár a Hernád folyó völgyének keleti oldalán, Boldogkőváralja közvetlen közelében emelkedő sziklaszirten álló középkori vár. A miocénben keletkezett andezittufa Bodókő-hegy, melyen a vár áll, a Zempléni Tájvédelmi Körzet része. A táj szépsége, illetve a vár viszonylagosan jó állapota miatt kedvelt túracélpont, mely az Országos Kéktúra egyik állomása.

„E vár ezután Boldogkőnek neveztessék, mivel a hét szép leány, a hét tündér itt volt a legboldogabb!”[

Vásári forgatag, lovagi torna, kézműves kavalkád. Összehasonlítva a Borsodi fonóval, ez azért volt jobb, mert mindent ki lehetett próbálni. Kovácsoltak, korongoztak, faragtak, táncoltak bajvívtak tanulóink. Sajnos – szerencse, a végére már csepergett az eső.

Tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása („A” programelem) - Boldogkőváralja

A boldogkői vár a Hernád folyó völgyének keleti oldalán, Boldogkőváralja közvetlen közelében emelkedő sziklaszirten álló középkori vár. A miocénben keletkezett andezittufa Bodókő-hegy, melyen a vár áll, a Zempléni Tájvédelmi Körzet része. A táj szépsége, illetve a vár viszonylagosan jó állapota miatt kedvelt túracélpont, mely az Országos Kéktúra egyik állomása. A vár pincéjében Borsos István nyugdíjazott gimnáziumi igazgató szobrai tekinthetők meg.

A vár palotaszárnyában tekinthető meg a Történeti ólomkatona-kiállítás, amely többek között bemutatja az 1241-es muhi csatát, valamint itt található az ásványkiállítás is.Vásári forgatag, lovagi torna, kézműves kavalkád. Összehasonlítva a Borsodi fonóval, ez azért volt jobb, mert mindent ki lehetett próbálni. Kovácsoltak, korongoztak, faragtak, táncoltak bajvívtak tanulóink. A végére már csepergett az eső. De még az esőt is vidáman fogadtuk. a tartalmas nap után.

Tevékenység megnevezése: Tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása („A” programelem) – DVTK kalandpark

Helyszín: Miskolc DVTK kalandpark

Tevékenység ideje: 2018. június 8.

Igazi gyermeknapi hangulatban töltöttük a délutánt a DVTK kalandparkban.

Nem kell a világ végére utazni ahhoz, hogy mesebeli tájakat járjunk be hazánkban. Lillafüred tökéletes célpontja egy tartalmas és egyedi kirándulásnak! A környezet lenyűgöző, szebbnél szebb természeti és kulturális értékeket rejt a környék, valamint a legizgalmasabb és legélménytelibb programokat nyújtó kalandparkot, melyet vétek lett volna kihagyni! Libegő, kötélpálya, lézerharc egyaránt szerepelt a programunkban. Az ötödik és hatodik osztályosoknak igazi gyereknapi élményben volt részük. Sajnos a program végére eleredt az eső, de a gyerekek azt is nagy kalandnak élték meg, hogy kicsit dagonyáztak a sárban. /Csak a buszsafőr volt dühös- bocsi/

Tevékenység megnevezése: Tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása („A” programelem) – Vadaspark

Helyszín: Miskolc - Vadaspark

Tevékenység ideje: 2018. június 15.

A miskolci Vadasparkban töltöttük a tanév utolsó délelőttjét kis csapatunkkal.

A Miskolci Állatkert és Kultúrpark Magyarország legrégebbi múltra visszatekintő állatkertje; elődjét, a királyi vadaskertet még Nagy Lajos alapította itt 1355-ben. Miskolcon, a Csanyik-völgyben található, közvetlenül a Bükki Nemzeti Park szomszédságában. A Miskolci Állatkert és Kultúrapark részt vesz nemzetközi fajmegőrző programokban is, amelyek révén a természetes élőhelyükről kipusztult állatok az állatkertekben fennmaradhatnak. Magyarországon csak itt látható a David-szarvas, amely faj már csak az állatkerteknek köszönheti, hogy nem tűnt el örökre. A Miskolci Állatkert és Kultúrparkban jelenleg közel 130 állatfaj és fajta mintegy 700 egyedét mutatják be. Az állatkertben a botanikai tanösvényen megismerkedhettünk az erdő élővilágával, vadetetésekkel, illetve a terráriumi állatokkal testközelből is találkozhattunk a zoopedagógiai foglalkozáson.

Tevékenység megnevezése: Tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása („A” programelem) – Gödöllői kastély

Helyszín: Gödöllő

Tevékenység ideje: 2018. június 29.

A gödöllői királyi kastélyban tettünk látogatást. Az idegenvezető több mint másfél órán keresztül vezetett végig minket a kastélyban. Sok érdekességet hallottunk. A látogatást egy 3D mozi majd a lovarda megtekintése követte. Itt átismételtük az EU-s ismereteinket, hiszen olyan helyszínen voltunk, amely egy Uniós találkozónak adott helyet.  A gödöllői Grassalkovich-kastély a Grassalkovich családnak a város belterületén található kastélya, Pest megyében található. Ez Magyarország egyik legnagyobb barokk kastélya. A komoly program után a Lázár lovasbirtokra mentünk, ahol lovasbemutatót láttunk, valamint lovaglás és kis tanyasi állatsimogató volt a szórakoztató program.

Tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása („A” programelem) - A Gödöllői királyi kastély mint uniós találkozó helyszíne

Hazánk európai uniós elnöksége kapcsán 2011 első félévében számos rendezvény helyszíne volt a gödöllői Grassalkovich-kastély megújult lovardája és a hozzá csatlakozó barokk istálló helyiség-csoportja. Az Európai Unió 27 tagállamának miniszterei közül szinte mindenki megfordult a gödöllői kastélyban, az informális tanácskozásokon. Kordonváros épült a településen, és voltak kiemelt biztonsági fokozatú események is. Elég, ha csak a belügyi-, a honvédelmi- vagy a külügyi tárca vezetőinek találkozóira gondolunk. A legnagyobb horderejű összejövetel a június 7-én zárult Ázsia-Európa Találkozó (ASEM) külügyminiszteri értekezlete volt, amit villámcsapás szakított félbe. Pont akkor, amikor Orbán Viktor miniszterelnök szónokolt. A magyar uniós elnökség alatti egyik legfontosabb hazai rendezvényre került sor Gödöllőn, ahol az Ázsia–Európa találkozó (ASEM) keretében Európa, Ázsia és Óceánia országainak külügyi delegációi ültek tárgyalóasztalhoz.

Program megnevezése: Tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása „A”programelem

Fónagyság (Bagoly-vár) – környezeti nevelés a programban

A környezeti nevelés minden pedagógus, illetve tantárgy feladata. Az egyes különálló tantárgyakba foglalt környezeti vonatkozású ismereteket összhangba kell hozni, egésszé kell tenni. Törekvésünk a környezeti nevelés során a tantárgyak közötti integráció. Kiemelkedő szerepük van az osztályfőnöki óráknak abban, hogy összefogják a szaktantárgyak ideillő, de a hagyományos órakereteket megbontó tevékenységeit, lehetőségeit.

Az erdei iskola élménypedagógiai szemléletet kíván, szolgáltatásként szakmai programot és szálláshelyet nyújtva, a környezeti nevelés célkitűzéseinek leghatékonyabb megvalósításához. Az adott helyszínen a tanuló szembekerül a valós helyzettel, problémákra keresi a válaszokat, így könnyebben jut el a környezetben lejátszódó folyamatok összefüggéseinek felismeréséhez. Az erdei iskola rendkívüli lehetőség, melyet iskolánk évek óta sikeresen alkalmaz a környezeti nevelés terén. Ehhez a programhoz csatlakoztak most a testvériskola tanulói is.

Program megnevezése: Tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása „A”programelem – színházlátogatás

Helyszín: Ady Endre Művelődési Ház - Miskolc
Teljesítés időpontja: 2018.november 5.

Színházlátogatás, melynek különlegessége, hogy iskolánk korábbi tanulója, Oroszi Márk is játszott benne. A jegyeket ajándékba kaptuk a Légy jó mindhalálig előadásra. Új darabját mutatta be november 5-én a 4-Dance Tánc- és Musicalstúdió. A Légy jó mindhalálig című musical Kriston Milán rendezésében, Kocsis Andrea és Hutter Linda koreográfiájával került bemutatásra és aznap 2 alkalommal is látható volt a diósgyőri Ady Endre Művelődési Házban. Kötelező olvasmányokat színpadra vinni egyszerre hálás és hálátlan feladat, aki sokat van gyerekek között, az tudja, hogy egy ilyen korú diák igyekszik minél inkább elhatárolódni azoktól a dolgoktól, amire mi felnőttek kötelező módon szeretnénk felhívni a figyelmét, de azt gondolom, hogy ennek az előadásnak éppen a műfajában lehet a sikere, a musical, a zenés színház hiszem, hogy segíthet közelebb hozni ennek az örök érvényű Móricz regénynek a mondanivalóját a gyerekek számára is.

Program megnevezése: Tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása „A”programelem – Környezetvédelem

Helyszín: ÉRV Csúcsvízmű látogatás
Teljesítés időpontja: 2019.március 8.

Testvériskola tanulóival közösen ellátogattunk az ÉRV ZRT gesztelyi csúscvízműbe.

A „Csúcsvízmű”, amely Gesztely-Belegrád külterületén helyezkedik el, 1975-től üzemel folyamatosan. Elnevezését eredeti funkciójára utalva kapta: a Miskolc város vízfogyasztásában jelentkező csúcs-vízigényeket volt hivatott kielégíteni. A Csúcsvízmű jelenleg a térségében ellátott települések mellett Miskolc számára is rendelkezésre áll a szükség szerinti, igényelt vízmennyiséggel. Napi kapacitása: 30 000 m3. A Csúcsvízművön belül kapott helyet a 2017 tavaszán átadott „Hell-technológiai vonal”, amely a Hell Energy Kft. felé állít elő, és továbbít technológiai célú vizet. Az újonnan megépült kb. 15 km hosszú D 400 KPE vízvezeték révén jut el a víz a Hell szikszói gyára mellett létesült 2 db 1000 m3-es térszíni medencébe, majd innen a felhasználóhoz.

Program megnevezése: Tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása „A”programelem – Bükki túra
Teljesítés időpontja: 2019.március 15.

Bükki túránk kb. 8km hosszú volt. Gyönyörű tavaszi időben tettük meg az utat Lillafüredtől Nagy-hegyig 622m magasságig. A Lillafüred legszebb kilátóhelye a Fehérkő hossza 8.9 Km. Az útvonal szintemelkedése 543 m, szintideje 5 Óra, nehézsége Közepes. Jávor-hegyre, ahonnan 15 perc séta a kilátóhely. A Puskaporos-hegy lábánál fel is fedezhetjük a Herman Ottó-barlangot, valamint a szintén róla elnevezett kőfülkét egy kicsit feljebb. Ezzel meg is kezdjük a sétát felfelé a kék kereszten. A temetőt elhagyva átkelünk a kisvasút sínpárján, és megmásszuk a 443 méter magas Puskaporost. 450 méterre a Gulicska-tetőn megnézhetjük a Gulicskai-sziklaüreget is, amely csekély újkori régészeti lelőhely volt. Hegyes-réten át a Nagy-hegyre. Jobbra néhány lépésre felfedezhetjük a Hajnalka-forrást. Innen már nincsen sok szintemelkedés, nagyjából szintben meg is érkezünk a Fehérkőlápai turistaházhoz.

Program megnevezése: Tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása „A”programelem Túra – március 15.

Szűkebb hazánk, lakóhelyünk természeti szépségeinek megismerésével, a környezeti problémákra való figyelem felkeltésével kiválóan alkalmas a környezeti nevelésre. A tanuló közvetlen észlelheti, megfigyelheti a természetet, mérési gyakorlatokat végezhet túrázás közben lehetőséget kap a tananyag természetes valóságában való tanulmányozására. A tanulók számára élmény, felkelti kíváncsiságukat, belső késztetést eredményez a környezetének megóvására.

Egynapos túrák alkalmával testközelben és élményszerűen érzékelik és értik meg a tanulók a környezetvédelem, az erdők és mezők védelmének szükségességét. Cél, a „természetbaráttá” nevelés is, mely nem csupán a természettel való barátságot, hanem nyílt személyiséget, a túratársak iránti tiszteletet és „barátságot” is jelenti.

A túra, előre tervezett ismert útvonalon, pedagógus és szülői kísérettel családias légkörben zajlott.

Program megnevezése: Tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása „A”programelem - Színházlátogatás
Teljesítés időpontja: 2019.március 21.

Színházlátogatás: A János vitéz című zenés, táncjátékot tekintettük meg a Miskolci Nemzeti Színház kamaratermében. A darab ötvözte a balett és a néptánc elemeket. A nyolcadikos tanulók érdeklődését már nem sikerült felkelteni a darab iránt. Amíg Kukorica Jancsi Iluskát öleli a folyóparton, az őrzésére bízott nyáj szétszéled. Ezért Jancsit elüldözi gazdája a faluból. A fiú vándorlása alatt találkozik zsiványokkal, óriásokkal, beáll lovashuszárnak, harcol a háborúban, ahol megmenti a francia király lányát, meglesi a boszorkányok gyűlését, és még a sárkánykígyót is legyőzi, hogy végül János vitézként beléphessen Tündérországba, és ott újra ölelhesse kedvesét. A kalandokkal teli előadás játékosan hozza közel a gyerekekhez a tánc, a színház és Petőfi Sándor klasszikusának világát.

Tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása „A”programelem - Színház – János vitéz

Amíg Kukorica Jancsi Iluskát öleli a folyóparton, az őrzésére bízott nyáj szétszéled. Ezért Jancsit elüldözi gazdája a faluból. A fiú vándorlása alatt találkozik zsiványokkal, óriásokkal, beáll lovashuszárnak, harcol a háborúban, ahol megmenti a francia király lányát, meglesi a boszorkányok gyűlését, és még a sárkánykígyót is legyőzi, hogy végül János vitézként beléphessen Tündérországba, és ott újra ölelhesse kedvesét.  A kalandokkal teli előadás játékosan hozza közel a gyerekekhez a tánc, a színház és Petőfi Sándor klasszikusának világát. A gyerekek nagy érdeklődéssel figyelték a mesésen feldolgozott nagy sikerű elbeszélő költemény minden mozzanatát. Így, a meglehetősen interaktív rendhagyó irodalom órán, teljeskörű ismeretet kaptak a mű cselekményéről, illetve a színház- és dramaturgiai ismereteik is bővültek.

Program megnevezése: Tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása „A”programelem – Ökocentrum - Poroszló
Teljesítés időpontja: 2019.március 29.

A poroszlói ökocentrumba látogattunk egy lelkes, érdeklődő csapattal. A benti látnivalókon túl –óriás akvárium..- madárbemutatón, csónaktúrán és ökofoglalkozáson vettünk részt. A Tisza-tavi Ökocentrum magyarországi állatkert és szabadidős élményközpont, amely a Tisza-tó élővilágát és a helyi bioszféra működését mutatja be. Az Ökocentrumhoz kapcsolódik a gát másik oldalán, a tó partján található kikötő, ahonnan rendszeres kishajó-járat indul a Vízi Sétányhoz és GPS navigációs csónakokkal lehet felfedezni a tó csatornákkal, szigetekkel szabdalt különleges világát. A szabadidőpark elemei az „ismerd meg a természetet” mottó jegyében születtek. A területen a látogatók közvetlen kapcsolatba kerülhetnek az állatokkal, az egyik a dámvad-kert, a másik pedig a juhnyáj.

Program megnevezése: Tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása „A”programelem – Pákász tanösvény- Poroszló

Nagy a népszerűsége a Tisza-tó élővilágát, a kérészek rejtőzködő, de rövid időre igen látványos életét, a Tisza-táj hajdanvolt mesterségeit bemutató Tiszavirág Ártéri Sétaútnak és az Örvényi Pákász Tanösvénynek. E program része egy evezős csónakázás a Göbének nevezett madár és növénypompás belső tavon. Szemet, lelket gyönyörködtető élményt nyújt e csónakázást és madármegfigyelő tornyokat is felkereső Tisza tavi tanösvény séta. Nem véletlen, hogy az erdei sétány „Az Év ökoturisztikai létesítménye 2011 címet” címet nyerte el a turisztikai főhatóságtól. A Tisza-tó gyöngyszemének, a Göbének a vízi világában kalandozva hol vízen, hol szárazföldön kanyargó, mintegy egy kilométer hosszú tanösvény 12 állomásán az „Örvényi pákász” segítségével ismerhetjük meg a pákászélet rejtelmeit. Minden állomás újabb és újabb ismeretekkel szolgál a természettel harmonikusan együtt élő névadó mesterségről, illetve a mocsarak, árvízjárta területek és nagy kiterjedésű nádasok lakóiról, a pákászokról. A Tisza vízivilágának megismerését az állomásokon elhelyezett ismertető táblák segítik, amelyek az egykori pákászélet mindennapi életünkhöz kapcsolódó üzeneteire is felhívják a figyelmet.

Program megnevezése: Tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása „A”programelem – Színházlátogatás

Helyszín: Miskolci Nemzeti Színház
Teljesítés időpontja: 2019. április 10.

A Cyrano előadást néztük meg a Miskolci Nemzeti Színházban. Nagyszerű előadás volt. Mindenki sokat nevetett, de a szomorú részt is megértették a tanulók. Adott egy bátor és szellemes férfi, aki olyan ügyesen forgatja a szavakat mint a kardot, aki mély érzésű és figyelmes, aki minden nőnek álma. Lenne. Csak sajnos van egy szépséghibája. Óriási az orra. Ez a férfi, Cyrano szerelmes. Végre rászánja magát, hogy szerelmet valljon, de ehelyett a nő vallja meg szerelmét neki, egy másik férfi, Christian iránt. Cyrano segítségére lesz Christiannak, ő írja meg helyette a szerelmes leveleket, ő suttog a nőnek szép szavakat a sötétben, és mégis Christian az, akit a nő a szobájába vezet. És Cyrano nem árulja el a titkot, nem áll a szerelmesek útjába, hallgat a legvégsőkig, hogy végül Roxan jöjjön rá az igazságra, mikor már minden késő: „Csak egyet szerettem egész életemben, s kétszer vesztettem el!”

Program megnevezése: Tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása „A”programelem – Nyíregyházi Állatkert
Teljesítés időpontja: 2019. április 15.

A hírtelen jött nyáriasan tavaszi napon a Nyíregyházi Állatkertbe látogattunk a hatodik osztályosokból álló kis csapattal. Európa egyik legnagyobb állatállománnyal rendelkező állatparkja különleges hangulatú tölgyerdőben látja vendégül az állatbarátokat. A 30 hektáros területen földrészek fogadják a látogatókat, hogy aki ide belép, végigjárhatja a Földet, megfigyelheti miként élnek a világ különböző vidékein az állatok. A fókaetetés után a zöld piramis volt a legérdekesebb.

A Zöld Piramisnak nevezett épület föld alatti szintjén az Indiai-óceán élővilága jelenik meg. Üvegfolyosóban közlekedve az 500 000 literes akváriumban lévő cápák, ráják, korallok és más élőlények világát figyelhetjük meg. Az Ócenárium fölött található az Esőerdő, ahol bemutatkozik Európa legnagyobb komodói varánusz tenyészpárja, de a függőhídon eljutunk az orangután bemutatóhoz éppúgy mint a Félelem barlangjához. A 10 méter magasságból lezúduló vízesés mellett elhaladva pedig találkozhatunk a borzongatóan szép hüllők különleges gyűjteményével.

Program megnevezése: Tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása „A”programelem – Szalajkavölgy
Teljesítés időpontja: 2019. április 16.

A hírtelen jött nyáriasan tavaszi napon Szilvásváradra a Szalajkavölgybe látogattunk a hetedik osztályosokból álló kis csapattal. Kisvonatoztunk, túráztunk, boboztunk. A festői erdős völgy természetvédelmi terület, melyben vízesés, túraútvonalak, múzeumok és vonatút is van. A kisvonatról a végállomáson, a Fátyolvízesésnél szálltunk le. Először az Ősember barlanghoz gyalogoltunk, majd a forrás vizét kóstoltuk meg. A forrástól a lovardáig gyalog tettük meg az utat. A pisztrángos tavak, az erdei tanösvény, a boksa bemutató, az őz les gazdagította utunkat. A bazársoron vásárolgattunk, majd boboztunk. A lipicai ménes istállóba, a kocsimúzeumba már hazafelé mentünk be.

Tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása „A”programelem - A Szalajka völgy látnivalói

Az Istállós-kői-barlangban találták meg a Bükk hegység leggazdagabb őskori leletanyagát: tundraszarvas, barlangi medve csontok, az ősember kő- és csonteszközei, használati tárgyai. A ma már üres barlanghoz a Szalajka-forrás mellől szerpentin jellegű turistaút vezet, ami ugyan nem könnyű túra, ám különleges élményt jelent az ősember nyomán járni!

A Szalajka-forrás a Szalajka-patak fő táplálója. Körülbelül 450 méter magasan fakad, vízgyűjtő területe mintegy 10 km². A Bükk-hegység csapadékban leggazdagabb területéről szállítja a vizet a Szalajka-völgybe, Szilvásvárad felé.  A Szikla forrás a Bükk hegység egyik legnagyobb vízhozamú karsztforrása. Ritka és gyönyörű természeti jelenség, ahogy a forrás kristálytiszta vize a barlangjáraton keresztül a felszínre tör. A Szalajka-völgy egyik legfontosabb geológiai kincse a Fátyol-vízeséstől nem messze helyezkedik el. A Szalajka-völgyben futó erdei kisvasút végállomása a Gloriette-tisztás. Egykoron itt álltak a Szalajka falu házai, majd később a Pallavicini család vadászháza és egy gloriette (pavilon), melynek a helyét még ma is felfedezheti a szemfüles turista. A tisztásról kis pihenés vagy piknik után a bátrabbak elindulhatnak a Szalajka-forráshoz, tovább egy meredek ösvényen az Istállós-kői-barlanghoz, vagy akár a Bükk-hegység két legmagasabb csúcsára is, a Szilvási-kőre (961 m) vagy Istállós-kőre (958 m).

Program megnevezése: Tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása „A”programelem – Csodák Palotája, Parlament
Teljesítés időpontja: 2019. április 17.

Budapestre a Csodák Palotájába látogattunk. Vonattal és busszal történt az utazás, ezért kihasználtuk a lehetőséget egy Parlamenti látogatásra is. A Csodák Palotája szuper izgalmas és döbbentően klassz volt. Nagyon élvezhető, lenyűgöző foglalkozásokon vettünk részt. A Csodák Palotája Magyarország első, egyedülálló interaktív tudományos kiállítása, ahol a tudományos jelenségek szórakoztatóvá, a fizika pedig érthetővé válik. A Csodák Palotájának célja, hogy látványos, szórakoztató, közérthető és átélhető módon mutassa be a természet törvényeit, a fizika csodálatos és meghökkentő világát. A kiállítás, Öveges József professzor álmának megvalósulása, aki már a hatvanas években, amikor még a nagy science centre-ek nem is léteztek, elképzelt egy olyan intézményt, ahol megtapasztalhatják a látogatók a tudomány „csodáit”, és ezt az általa elképzelt intézményt Csodák Palotájának nevezte el.

Tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása „A”programelem - Irány az Országház

Kicsit félelmetes, hogy katonák őrzik. Kicsit félelmetes óriás kintről szemlélve. Kicsit hideg a Duna felől fújó szél. Belépve viszont barátságos, bársonyos, előkelő, és ámulatba ejtő. Az Országház Budapest egyik legismertebb középülete, a Magyar Országgyűlés és egyes intézményeinek (például Országgyűlési Könyvtár) székhelye. Budapest V. kerületében, a Duna bal partján, a Kossuth Lajos téren található. Bár az épületre gyakran Parlament-ként is hivatkoznak, de ez a megnevezés nem pontos: a parlament valójában az Országházban ülésező testület, az Országgyűlés idegen eredetű megnevezése. Az Országház elrendezése teljesen szimmetrikus, az épület ugyanis kétkamarás országgyűlés számára készült 1896-ban. Az északi szárnyban a felsőház, a déli szárnyban az alsóház ülésterme kapott helyet. A két ülésterem tükörképe egymásnak. Látnivalók az Országházban: Díszlépcső, Kupolacsarnok és a körülötte elhelyezkedő termek, A képviselőházi ülésterem, A volt főrendiházi ülésterem, A Delegációs terem, A köztársasági elnök fogadószobái, Az Országgyűlési Könyvtár, Az épület számos helyén láthatóak a Róth Miksa által készített üvegfestések és üvegmozaikok. A Szent Korona és a koronázási ékszerek. Magyar festők alkotásai az Országházban, köztük Munkácsy Mihály: Honfoglalás című műve (1893.)

Tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása „A”programelem - Budapest – Országház

Az Országház Budapest egyik legismertebb középülete, a Magyar Országgyűlés és egyes intézményeinek (például Országgyűlési Könyvtár) székhelye. Budapest V. kerületében, a Duna bal partján, a Kossuth Lajos téren található. Bár az épületre gyakran Parlament-ként is hivatkoznak, de ez a megnevezés nem pontos: a parlament valójában az Országházban ülésező testület, az Országgyűlés idegen eredetű megnevezése. Az Országház elrendezése teljesen szimmetrikus, az épület ugyanis kétkamarás országgyűlés számára készült 1896-ban. Az északi szárnyban a felsőház, a déli szárnyban az alsóház ülésterme kapott helyet. A két ülésterem tükörképe egymásnak. A parlamenti ülésekre ma az alsóházi termet használják, a felsőházi terem látogatható turisták számára, illetve frakcióüléseket, konferenciákat és fogadásokat tartanak benne. Érdekesség, hogy az alsóházi társalgóban a padlószőnyeg piros, a felsőháziban viszont kék, lévén a felsőház tagjai hagyományosan nemesek voltak, akikről azt tartották, hogy kék a vérük. Az épület megtekintését követően a téren néztük meg a szobrokat.

Program megnevezése: Tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása „A”programelem – Színházlátogatás – Művészetek Háza

Teljesítés időpontja: 2019. április 27.

A Mézga család című zenés vígjáték országos turnéjának miskolci előadását néztük meg a Művészetek Házában. A tv-ből jólismert család a pedagógusoknak volt tényleg ismerős, ezért a gyerekek nem voltak annyira feldobva a poénoktól, de azért mindenki jól szórakozott. A Magyar Televízióban 1968-ban bemutatkozó Mézga család c. rajzfilmsorozat azonnal az egész ország kedvence lett, történetén több generáció nőtt fel. Mézgáék a gyerekeken kívül a felnőtteket is lenyűgözték, a sorozatból több széria is készült, melyek rendre megdöntötték a nézettségi rekordokat. A felejthetetlen, örökzöld történet egy zenés vígjáték keretében kerül végre színpadra 2019 áprilisában, Szűcs Gábor rendező, Deák Lőrincz Andrea író és Mészáros László zeneszerző közreműködésével. A Mézga Család c. zenés színpadi vígjátékban a Romhányi – Nepp –Ternovszky nevekkel fémjelzett eredeti mű alapján elevenednek meg a közkedvelt karakterek. Életre kel Géza, Paula, Kriszta, Aladár, Blöki és Maffia, természetesen a sorból Máris szomszéd sem maradhat ki, felbukkan a jövőből MZ/X, sőt a sosem látott, de annál gyakrabban emlegetett Hufnágel Pisti és Tivadar is megjelennek a színen.

A kötelező óraszámon felüli tantárgyi fejlesztés („A” programelem)

Tevékenység megnevezése: A kötelező óraszámon felüli tantárgyi fejlesztés („A” programelem)

Helyszín: Szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Tantárgyi fejlesztés

Iskolánk tanulói részt vettek informatika tantárgyfejlesztő órákon. A csoportok összetétele nagyon változatos képet mutatott. Ennek megfelelően a foglalkozások tematikája az egyes csoportok tanulóinak képességeihez, érdeklődéséhez igazodott. Az órákon lehetőség nyílt a lemaradó tanulók felzárkóztatására, a tananyag begyakoroltatására és az átlagostól tehetségesebb gyermekek fejlesztésére is.

A foglalkozások célja, a megfigyelő képesség fejlesztése, és a problémamegoldó gondolkodás fejlesztése volt.

Törekedtünk a szövegértelmező képesség fejlesztésére, a matematika, az informatika és a természettudományos tantárgyak tanulásával kapcsolatos tevékenységformák megismerésére, szokások kialakítására.

Nagy hangsúlyt fektettünk a feladatok megoldásánál a tervek, rajzok, ábrák készítésére vagy az adatok táblázatba rendezésére, ezzel is rámutatva az informatikai eszközök használatának fontosságára.

Tevékenység megnevezése: A kötelező óraszámon felüli tantárgyi fejlesztés („A” programelem)

Helyszín: Szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Tantárgyi fejlesztés

Ebben a tanévben is lehetőségem van arra, hogy az iskolából vegyes korosztályú diákokkal ismertethetem meg részletesebben az informatika tantárgy online területét. Ezek a gyerekek szeretik az informatikát így könnyen lehet őket motiválni a különböző informatikai feladatokra. Célkitűzésként fontosnak tartom, hogy a csoport tagjai ne csak az informatikával általánosságban foglalkozzanak, hanem mélyebb ismeretek birtokába is juthassanak. Fontos cél számunkra, hogy a középszintű vagy akár emelt szintű érettségi vizsga akadályát sikeresen vegyék és minél jobb eredménnyel fejezzék be az informatikai középiskolai tanulmányukat. Olyan feladatokkal foglalkozunk mélyrehatóbban, amelyeket az iskolai órákon nem tehetünk meg. Fontos továbbá felhívni figyelmüket az online világ biztonságos és tudatos használatára. Nagy figyelmet fordítok az informatika ezen területének szépségére és veszélyére vonatkozó felhívásra. Gyakran dolgoznak a tanulók párban vagy egyedül is, és szeretnek a feladatokkal otthon is foglalkozni.

Tevékenység megnevezése: A kötelező óraszámon felüli tantárgyi fejlesztés („A” programelem)

Tantárgyi fejlesztés

A közösen megkezdett munkát hasonló lelkesedéssel folytattuk ebben a tanévben is. A gyerekek kihívásként élték meg az egyébként is örömmel végzett feladatokat. Nem volt szükség külön motiválásra, mert olyan célokat tűztünk ki, amelyeket együtt korábban már megbeszéltünk, értékeltünk. A legnagyobb pozitív hatása az együtt elkészített iskolaújságnak volt, amelyben folyamatosan számot adtunk a pályázat eredményeiről, helyet kapott a partneriskolák bemutatása és számos olyan kérdés amely a társadalmi egyenlőség fontosságára hívja fel a figyelmet. Jó volt ránézni, elolvasni, kielemezni közös munkánk gyümölcsét. Mindenki tudta a feladatát, ki miben a legjobb, a legalkalmasabb arra a feladatra. Igazi csapattá váltunk, akik tökéletesen kiegészítik egymást.

A kötelező óraszámon felüli nyelvi fejlesztés („A” programelem)

Tevékenység megnevezése: A kötelező óraszámon felüli nyelvi óra („A” programelem)

Helyszín: Szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Nyelvi fejlesztés

A pályázat lehetőséget ad az angol nyelv gyakorlására, a tanórákon kívül, kötetlen keretek között. Alkalmanként 10-15 diák vesz részt a foglalkozásokon, kis csoportban, nagyon jó hangulatú órák zajlanak. A tanulók nyelvi készségei eltérőek, ami motiváló erőként jelenik meg. Az órák tevékenysége, témája utazáshoz, eltérő kultúrákhoz kapcsolódik, figyelembe véve a diákok igényeit, érdeklődését is. A foglalkozásokon sokat szóba kerül az online kapcsolattartás melyet angol nyelven kezdeményezünk a testvériskolák tanulóival. A legnépszerűbb azonban az angol nyelvű dalszövegek értelmezése, és a daltanulás. Az angolszász kultúrában is lehetőségünk van jobban elmélyülni, kibővíteni az angol órákon szerzett ismereteket. Igazi földrajzi kalandozások is ezek a foglalkozások.

Két intézmény tanulói és pedagógusai közötti találkozó - „A” programelem-

Program megnevezése: Két intézmény tanulói és pedagógusai közötti találkozó - „A” programelem-  Smaragdvölgy

Teljesítés időpontja: 2018.05.28-29

Találkozó az Alsózsolca Herman Ottó Általános Iskola és a Szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános Iskola diákjai és pedagógusai között.

Program:

-           Várlátogatás Füzér: A füzéri vár középkori vár, amely Füzér település közvetlen közelében emelkedő vulkanikus eredetű hegyen áll. Jó kis gyalogtúra. A csúcs három oldalról nehezen közelíthető meg, keleti lejtője azonban egy, a Nagy-Milictől húzódó nyereg felől kissé lankásabb, innen sziklába vágott szerpentinen lehet a várba jutni. Kocsiút soha nem vezetett a várba.

-           Kalandpark Sátoraljaújhely- A Zemplén Kalandpark szabadidős- és sportkomplexum a Sátoraljaújhely várost övező hegyeken került kialakításra. Működési területe a Magas-hegy, Szár-hegy és Várhegy területén is túl terjed (tanösvény). Itt található Magyarország leghosszabb ülőszékes libegője (függő kötélpályája), valamint ország és a térség leghosszabb téli-nyári bobpályája. Szuper volt!

-           Szállás – Rudabányácska – Smaragdvölgy- A Smaragdvölgy Pihenőpark a Zemplén egyik legszebb völgyében található, Sátoraljaújhely-Rudabányácskán. 14 hektáros Pihenőpark ideális hely kiránduló osztályoknak, mi is nagyszerűen éreztük magunkat.

-           Tengerszem túra- A tengerszem Sárospatak városa fölött elhelyezkedő 324 méter magas Megyer-hegy területén található. Igazából mesterséges tó, valamikor malomkőnek való követ bányásztak itt. Ez is szuper túra volt.

Két intézmény tanulói és pedagógusai közötti találkozó - „A” programelem-Találkozó az Alsózsolcai Herman Ottó általános Iskola tanulóival: Smaragdvölgy / Rudabányácska

Találkozó az Alsózsolca Herman Ottó Általános Iskola és a Szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános Iskola diákjai és pedagógusai között. A település a Eperjes–Tokaji-hegység egyik délkeleti völgykatlanában fekszik. Tengerszint feletti magassága 140 m. Éghajlatát fekvése, észak felé való nyitottsága határozza meg. Vizekben természetes növényzetben és állatvilágban gazdag terület. 1172 hektáros határából 551 hektár erdő, 396 hektár szántó, 124 hektár legelő, 29 hektár művelésből kivont terület; belterülete 59 hektár kiterjedésű. Átfolyik raja a Fehér-patak.

Program:

-           Várlátogatás Füzér - Első írásos említése 1264-ből származik, bár valószínűleg már a tatárjárás előtt állt. A feltételezések szerint az Aba nemzetség építtette az Árpád-korban, különlegessége, hogy egyike lehet az első magyarországi magánbirtokú kőváraknak. A 13. században II. András megvette a várat, amely a tatárjárásig a királyi birtoktest részét képezte, majd adományozás útján visszakerült az Abákhoz.

-           Kalandpark Sátoraljaújhely

-           Szállás – Rudabányácska – Smaragdvölgy

-           Tengerszem túra

Kísérő pedagógusok:

-           Tvergyák Anita Szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános Iskola és AMI

-           Molnár Gergely Szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános Iskola és AMI

-           Csanádiné Mercs Flóra Alsózsolcai Herman Ottó Általános Iskola

Program megnevezése: Két intézmény tanulói és pedagógusai közötti találkozó - „A” programelem-  Csanyikvölgy-Fónagyság

Teljesítés időpontja: 2018.10.25-26.

Találkozó az Alsózsolca Herman Ottó Általános Iskola és a Szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános Iskola diákjai és pedagógusai között. Erdei túra, Ismerkedési est, Csapatjátékok, Kiselőadások, Kirándulások a Csanyikvölgybe. Fónagyságon az Északerdő Zrt. erdei iskolájában voltunk két napot. A közös program még közelebb hozta egymáshoz a két iskola tanulóit. Eleve örültek az újabb találkozásnak. A csapatépítő programok során ügyeltünk arra, hogy a csapatokban vegyesen legyenek a két iskola tanulói. Szegény erdészkalap megszenvedte a villámkérdések esetében a jelző gomb szerepét. A legnagyobb – legmegrázóbb élmény a megdermedt denevérek megtalálása volt. Az erdész papírdobozba rakta őket, és levitték a közeli vadasparkba. Az ismerkedési est zajos zenehallgatásba torkolt, de az erdő mélyén ez senkit nem zavart.

Program megnevezése: Két intézmény tanulói és pedagógusai közötti találkozó - „A” programelem- Testvériskola tanulóival közösen ellátogattunk az ÉRV ZRT gesztelyi csúscvízműbe. Teljesítés időpontja: 2019.március 8.

A „Csúcsvízmű”, amely Gesztely-Belegrád külterületén helyezkedik el, 1975-től üzemel folyamatosan. Elnevezését eredeti funkciójára utalva kapta: a Miskolc város vízfogyasztásában jelentkező csúcs-vízigényeket volt hivatott kielégíteni. A Csúcsvízmű jelenleg a térségében ellátott települések mellett Miskolc számára is rendelkezésre áll a szükség szerinti, igényelt vízmennyiséggel. Napi kapacitása: 30 000 m3. A Csúcsvízművön belül kapott helyet a 2017 tavaszán átadott „Hell-technológiai vonal”, amely a Hell Energy Kft. felé állít elő, és továbbít technológiai célú vizet. Az újonnan megépült kb. 15 km hosszú D 400 KPE vízvezeték révén jut el a víz a Hell szikszói gyára mellett létesült 2 db 1000 m3-es térszíni medencébe, majd innen a felhasználóhoz.

Program megnevezése: Két intézmény tanulói és pedagógusai közötti találkozó „A”

Teljesítés időpontja: 2019.04.15-16.

Résztvevők száma:45 fő

Szakmai megvalósító(k) neve: Korinthus Magdolna, Csellárné Németh Judit, Győrfi Lászlóné

Találkozó az Alsózsolca Herman Ottó Általános Iskola és a Szádalmási Általános Iskola  és a Szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános Iskola diákjai és pedagógusai között.

Program:

-           Várlátogatás Füzér

-           Kalandpark Sátoraljaújhely

-           Szállás – Rudabányácska – Smaragdvölgy

-           Tengerszem túra

Látogatás a Füzéri várban: a füzéri vár középkori vár, amely Füzér település közvetlen közelében emelkedő vulkanikus eredetű hegyen áll. Jó kis gyalogtúra. A csúcs három oldalról nehezen közelíthető meg, keleti lejtője azonban egy, a Nagy-Milictől húzódó nyereg felől kissé lankásabb, innen sziklába vágott szerpentinen lehet a várba jutni. Kocsiút soha nem vezetett a várba.A Zemplén Kalandpark szabadidős- és sportkomplexum a Sátoraljaújhely várost övező hegyeken került kialakításra. Működési területe a Magas-hegy, Szár-hegy és Várhegy területén is túl terjed (tanösvény). Itt található Magyarország leghosszabb ülőszékes libegője (függő kötélpályája), valamint ország és a térség leghosszabb téli-nyári bobpályája. Szuper volt! Szállás – Rudabányácska – Smaragdvölgy- A Smaragdvölgy Pihenőpark a Zemplén egyik legszebb völgyében található, Sátoraljaújhely-Rudabányácskán. 14 hektáros Pihenőpark ideális hely kiránduló osztályoknak, mi is nagyszerűen éreztük magunkat. Tengerszem túra- A tengerszem Sárospatak városa fölött elhelyezkedő 324 méter magas Megyer-hegy területén található. Igazából mesterséges tó, valamikor malomkőnek való követ bányásztak itt. Ez is szuper túra volt.

Tábor 7/D

 

Program megnevezése: Tábor 7/D
Teljesítés időpontja:
2018.06.25-28.
Résztvevők száma: 25 diák és 3 pedagógus
Helyszín:
Balatonlelle Hotel I.

A tábor során igyekeztünk beépíteni a projekt során eddig szerzett ismereteinket, illetve a programelemeket itt is bővítettük újabb tudásanyaggal. A csokoládémanufaktúrában a vendéglátók segítségével beszélgettünk Európa nagy csokoládégyártóiról. A  tihanyi városnézés alkalmával két alkalommal is eljátszottuk, hogy külföldi diákok csapata vagyunk, és angolul kértünk segítséget. Az Afrika kiállításon azt gyakoroltuk, hogyan legyünk jó turisták, hogyan készüljünk fel az internet segítségével egy igazi afrikai kalandra.

Első nap –utazás - csokoládékészítés a manufaktúrában – illeszkedés- EU nagy csokoládégyártói

Második nap – Tihanyi kirándulás- illeszkedés- kommunikáció külföldi turistákkal, városnézés dottóval, strandolás

Harmadik nap – Afrika múzeum megtekintése – városnézés – illeszkedés- hogyan legyünk „jó” turisták” – strandolás

Negyedik hazautazás – Gárdony várkert látogatás

Program megnevezése: Tábor

Első nap: Hosszú utazás, csokoládékészítés a balatonlellei csokoládé manufaktúrában

Bonbon-készítés: ezen a kurzuson megtanuljuk hogyan is készül  a kézzel készített bonbon. Mi is az a temperálás? Mitől lesz roppanós és fényes a csokoládénk és hogyan készül egy finom frissen főzött krém, mely a  töltelékünk lesz? Megtanulhatjuk, hogyan kerül a krém a bonbonunkba, majd letalpaljuk a bonbont, hogy a finom krémünk benn is maradjon.

Második nap: Tihanyi kirándulás hajóval, városnézés dottóval; strandolás

Tihany község Veszprém megyében, a Balatonfüredi járásban. Magyarország egyik legszebb fekvésű települése, látványos táji és természeti adottságokban bővelkedő község a Balatonba nyúló Tihanyi-félszigeten. Híres, még ma is meglévő nevezetessége a helynek a tihanyi visszhang vagy echo, amely a tihanyi apátság és a Visszhang-domb között keletkezett akkor, amikor még épületek a hang szabad oda-vissza terjedését nem gátolták.

Harmadik nap: Afrika múzeum

A balatonlellei Szalay-kastélyban kapott otthont az Afrika múzeum, amely Gróf Somssich Pongrácz és Soltész István Afrika gyűjteményét mutatja be. Autentikus néprajzi anyagok láthatóak itt, illetve a kiállításon díjazott és rekordtrófeák. A kiállítást Afrika állatvilágát bemutató tablók egészítik ki. A több száz darabos fotógyűjtemény a gyűjtemény egyik különlegessége. Városnézés kisvonattal, strandolás.

Negyedik nap: Hazautazás; Gárdony várkert meglátogatása

Az eddig megvalósult várak az eredetivel lényegében megegyező anyagokból készültek, azonos tájolással, méghozzá úgy, hogy minden egyes vár a parkot övező, Nagy-Magyarország formáját idéző sétány mentén, hellyel-közzel az eredeti helyén található meg.

Nyári bentlakásos program („A” programelem)

A projekt címe:

„Iskolaközi szemléletformáló program a Szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola számára”

Program ideje: 2019. június 17-20.

Helyszín: Sarud, Élményfalu

A projektkonstrukcióban feldolgozott tématerületekhez kapcsolódóan közös nyári bentlakásos

program lebonyolítására került sor.

  1. 06. 17. Délelőtt: utazás, táborhely elfoglalása, házirend ismertetése, eligazítás

Délután: strandolás / csapatjátékok

  1. 06. 18. Délelőtt: gazdálkodási ismeretek (1. foglalkozás)

Délután: szabadidős programok / strandolás

  1. 06. 19. Délelőtt: ÖKO-játékok (2. foglalkozás)

Délután: szabadidős tevékenységek a táborban - csapatjátékok

  1. 06. 20. Délelőtt: látogatás a Tisza-tavi Ökocentrumba (Poroszló)

Délután: Vízijátszótér (Sarud) / takarítás – szobák ellenőrzése

  1. 06. 21. Délelőtt: táborhely takarítása, utazás

Foglalkozások:

  1. foglalkozás (időpont: 2019. 06. 18.)

Leírás: Gazdálkodási ismeretek / családi pénztár / bankjegyek felismerése játékos formában

  1. foglalkozás (időpont: 2019. 06. 19.)

Leírás: ÖKO-játékok: környezettudatos életvitel, szelektív hulladékgyűjtés, veszélyes

hulladékok beazonosítása, térképészeti ismeretek, energiatakarékosság a házban / lakásban

Szabadidős programok: ismerkedés a településsel: helyi közlekedés, látnivalók, fontosabb helyszínek

– tájékozódási ismeretek; strandolás / labdajátékok; tóparti terepgyakorlat (természetismeret) - kagylók

és csigaházak gyűjtése; a vízparti növény- és állatvilág megfigyelése; környezetvédelem

Közösen felépített programtevékenységek kidolgozása: „A” programelem

Közösen felépített programtevékenységek kidolgozása: „A” programelem

Kultúrák találkozása FÓRUM

Teljesítés időpontja:2018. 05. 28.

Résztvevők száma 10 fő

A Szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános Iskola és az Alsózsolcai Herman Ottó Általános Iskola projektben résztvevő pedagógusai találkoztak ezen a napon. A jelenlévők többségében már ismerték egymást, de a projekt kapcsán új minőségben találkoztak. A találkozó célja a projekt alaposabb megismerése, a fontosabb elemek megtervezése, valamint a mérföldkövek meghatározása volt. A legfontosabb elem a tanulók közelgő ottalvós találkozásainak a megszervezése volt. A fórum egyik sarkalatos pontja volt a két intézményben a diákok szokásrendszerének megismerése, a pedagógusok eljárásrendjének egyeztetése, összehangolása. A szülők felé történő tájékoztatások egyeztetése. A fórumot  fehér asztal mellett folytattuk le, így a megbeszélés kötetlenebb formában folytatódott a két iskola képviselői között.

Közösen felépített programtevékenységek kidolgozása: „A” programelem

Teljesítés időpontja: 2018.05.29.

Téma: Biztonságos számítógéphasználat – A közösségi felületek és hatásaik

Az interneten fellelhető rengeteg online tartalom nyújtotta forrást, tovább bővítették az úgynevezett web által biztosított lehetőségek. Ezek közzé tartoznak a fotó és videómegosztó oldalak, az üzenetküldő alkalmazások, a webes naplók (blogok), a fórumok, mint az azonos témakörben eszmét cserélni kívánók közös tere, valamint a web talán legkomplexebb megnyilvánulásai, a közösségi hálózatok. A web-hez kötött legfontosabb fogalmak tehát a tartalommegosztás, azaz bármilyen információ elérhetővé tétele, vagy ajánlása a másik számára, valamint a felhasználók egymás közötti kommunikációja. Hogyan válhatunk „Nagy”-á az interneten? Az internetes farmunkon mindenkinél több bírkát tartunk. A Metin-ben a barbár harcosunk eléri a 99. szintet. A facebookon begyűjtünk 1000000 ismerőst. Vagy…Hát erről szólt az előadás.

Közösen felépített programtevékenységek kidolgozása: „A” programelem

Téma: Biztonságos számítógéphasználat – A közösségi felületek és hatásaik

Manapság nagy divatnak örvend mindenféle képet kitenni magunkról, a velünk történt eseményekről, nagy(nak gondolt) dolgokról. Az, már más kérdés hogy ismerőseinket érdekli-e a mi „eseménydús” életünk, vagy a képeinkkel elárasztott üzenő fallal tele a hócipőjük. Amikor regisztrálunk egy közösségi oldalra, természetesnek vesszük, hogy a kötelező személyes adatok megadása mellett, a lehető legjobban saját képünkre formáljuk profilunkat. Ugyan eltérő, hogy ki és mit oszt meg önmagáról, vagy, hogy milyen aktív, az azonban többnyire megegyezik, hogy mindenki, a lehető legjobb képet szeretné kialakítani magáról. Az emberekkel előfordul ilyenkor, hogy hajlamosak túlzásokba esni nagy hangsúlyt fektetve virtuális énjükre. Pedig az úgynevezett közösségi – pózolós fotók – igen nagy számban kötnek ki különböző kétes hírű vagy humorosnak szánt oldalon, ahol aztán a kedves modellen elverik a port, vagy ami még rosszabb, visszaélnek a felhasználó által megosztott fényképpel. Hát erről is szólt az előadás.

Közösen felépített programtevékenységek kidolgozása: „A” programelem

Teljesítés időpontja: 2018.10.25.

Téma: Az egészség mint érték – egészséges táplálkozás

Az egészséges életmód egyik alappillérje az egészséges táplálkozás. Az egészséges étrendnek megfelelő mennyiségben kell tartalmaznia a szervezetünk számára fontos energiát adó tápanyagokat (fehérjéket, zsírokat, szénhidrátokat) és energiát nem adó tápanyagokat (vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket). Tanítványainkat próbáljunk rávenni a változatos táplálkozásra minél többféle nyersanyag felhasználásával, a lehető legtöbbféle készítési módot alkalmazva. Ezzel nemcsak ízletes ételek kerülnek asztalunkra, hanem sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy minden szükséges tápanyagot biztosítottunk a szervezet optimális működéséhez. Pályázatunk során iskolánk tankonyháját használva a mindenki által kedvelt palacsintát készítettük el rendhagyó módon. Búzaliszt helyett zabpehelylisztet használtunk, a tehéntejet növényi tejre cseréltük (mandulatej), még a napraforgóolaj helyett a szőlőmagolajat preferáltuk. Készítettünk banános, valamint almás palacsintát is, a palacsinta tésztába pedig szórtunk chiamagot. Töltelékként leginkább gyümölcsízeket használtunk.

Közösen felépített programtevékenységek kidolgozása: „A” programelem

Teljesítés időpontja: 2018.10.25.

Téma: Az egészség mint érték – egészséges táplálkozás

Hogy az egészség érték, az az egyénben akkor tudatosodik igazán, amikor a figyelmeztető, majd vészjelzésekre figyelve egy megrokkant, összetört ember arca néz vissza rá a tükörből. Az ekkor meginduló küzdelem az egészség visszaszerzéséért egy sokismeretlenes egyenlet, melynek végeredménye a befektetett energiáktól független bizonytalansági tényezőkkel terhelt. Társadalmi vonatkozásban is alapigazság az egészség érték volta, hiszen a társadalmilag fontos célok megvalósításában egészséges emberek tudnak tevékenyen részt vállalni. az előadás kiemelte a prevenció fontosságát, az önmagunkra és egymásra figyelés szerepét. Külön részben foglalkozott a helyes táplálkozás és a megfelelő mozgáskultúra kialakításának fontosságával. Elkerülhetetlen ilyen előadás során, hogy ne beszéljünk az élvezeti szerek fogyasztásáról, mert nagyon gyakran szó esik a drogról, de kevesebbet beszélünk a dohányzásról és az alkoholfogyasztásról, mint problémáról, de ezen az előadáson ez is nagy hangsúlyt kapott.

Közösen felépített programtevékenységek kidolgozása: „A” programelem

Teljesítés időpontja: 2018.10.25.

Téma: Az egészség mint érték – lelki egészségünk

Napjainkban egyre nagyobb figyelem övezi a mentális egészség témakörét, hiszen lelkiállapotunk nagymértékben meghatározza mindennapi életminőségünket. az intenzív negatív érzelmi állapotok, a tartós nagyfokú stressz növeli a szív-és érrendszeri megbetegedések kockázatát; szerepet játszik a komplikációk megjelenésében, az életminőség romlásában, az idő előtti halálozásban. Szó volt az okoseszközök korai használatának hatásáról, a többi között arról is, hogy mi történik, ha a mesemondás idejét kiszorítja az internet, terítékre került a tinédzserek egyik legkedveltebb elfoglaltsága, a sok vitát generáló videojátékozás, a sok facebookolás érzelmi hatása. Az internet mint függőség. Fontos kérdések voltak: Melyek azok a rossz szokásaink, amelyek negatív hatással bírnak életünkre, egészségünkre? Mely rossz szokások megváltoztatásában tudnánk a leghatékonyabbak lenni?

 

Közösen felépített programtevékenységek kidolgozása: „A” programelem

Rendszeres testmozgás

A rendszeres testmozgás az, ami a legjobban karban tartja egészségünk és az egész szervezetre kedvező hatással van. Sokan a kezdeti időkben talán visszatántorodnak a nehézségek miatt, ugyanis az intenzív fizikai aktivitást testünk először stresszként éli meg. Viszont ha kitartunk, testünk fokozatosan hozzászokik és erősödni kezd, ezzel párhuzamosan javulnak az életfunkcióink, állóképességünket és a kitartásunkat is maximálisra fejleszthetjük, amivel még nagyobb terhelést vagyunk képesek elbírni. Mindemellett közérzetünk is szemmel láthatóan javulni fog, jobban tudjuk kezelni ezáltal a stresszhelyzeteket és nagy mennyiségű energiával leszünk feltöltve. amit a nap hátralévő részeiben hasznosan befektethetünk. Igazi sikerként élik meg ezt azok az emberek, akik kitartóan folytatják testedzésüket. A helyes terhelés következtében erősödni fognak a mozgást végző izmaink, javítani fogja a tüdő és a szív működésének hatásfokát, a vérkeringést és az anyagcserét is. A jótékony hatások azonban gyorsan megszűnnek, ha a rendszeres testmozgást abbahagyjuk. Ennek következtében csökken a szív és az izmok ereje. Sportoljunk minden nap, akár napi egy óra is elég ahhoz, hogy növeld élettartamod is. Igazán hatékony „orvosság”!

 

Előadás

 

Program megnevezése: Előadás

Közösen felépített programtevékenységek kidolgozása: „A” programelem

Teljesítés időpontja: 2019.04.01.

Téma: dietetikus előadása és életviteli tanácsadás a speciális étrendekről

Szakképzett dietetikus tartott előadást a speciális étrendet igénylő betegségekről – cukorbetegség, lisztérzékenység, laktóz érzékenység –és a hozzá kapcsolódó különleges ételigényről. Táplálkozási szokásaink és az egészségi állapotunk között szoros összefüggés van, amelyet számos tudományos vizsgálat igazol. A táplálkozással összefüggő betegségek (főként a szív- és érrendszeri betegségek, elhízás) megfelelő étrend esetén megelőzhetők, vagy kialakulásuk kockázata jelentősen csökkenthető. Az étrendfüggő betegségek kialakulásában életmódi és környezeti tényezők is szerepet játszanak, a táplálkozás mintegy 30 százalékban tekinthető oknak.

Cukorbetegek gyakran hallják orvosuktól, hogy a diéta nem más, mint az egészséges étkezés. De mit is jelent ez? Van-e konkrét haszna az egészséges étkezésnek a cukorbetegség szempontjából?

Milyen az egészséges étrend? Kevesebbet enni? Kevesebb zsíros ételt fogyasztani? Az egészségtelen zsírokat egészséges zsírokkal helyettesíteni? Kevesebb cukros ételt, sok zöldséget és gyümölcsöt enni? erről is szólt az előadás.

 

Program megnevezése: Előadás

Közösen felépített programtevékenységek kidolgozása: „A” programelem

Teljesítés időpontja: 2019.04.01.

Téma: dietetikus előadása és életviteli tanácsadás a speciális étrendekről

Az étrendfüggő betegségek kialakulásában életmódi és környezeti tényezők is szerepet játszanak, a táplálkozás mintegy 30 százalékban tekinthető oknak. A legtöbb ember számára nehézséget okoz, ha csupán azt a tanácsot kapja, hogy változtasson étkezési szokásain, s mellette nem magyarázzák el, hogy mit és hogyan változtasson? Mit ehet, mikor és mennyit? Cél az életkornak, testtömegünknek megfelelő mennyiségű és összetételű táplálkozás, melyet a változatosság jellemez. Azaz továbbra is sokféle ételt kell enni, melyet különböző módon készítünk el. A napi többszöri zöldség- és gyümölcsfogyasztás elengedhetetlen része az egészséges étkezésnek. A zöldségféléket, gyümölcsöket rendszeresen és bőségesen kell ennünk. Az egészségmegőrző táplálkozásban tehát egyes élelmiszerek nagyobb arányban, míg mások kisebb mértékben kell hogy szerepeljenek. Ezt szokás táplálkozási piramis formájában is ábrázolni. Erről is hallhattunk az előadáson.

Program megnevezése: Előadás

Közösen felépített programtevékenységek kidolgozása: „A” programelem

Teljesítés időpontja: 2019.04.02.

Téma: Vitaminok, ásványi anyagok, táplálék kiegészítők,

Ha táplálkozásunk változatos, adalékanyag-mentes, sok friss gyümölcsöt és zöldséget, ezenkívül tejtermékeket, olajos magvakat, aszalt gyümölcsöket, gabonaféléket és tojást is tartalmaz, általában külsőnkön is meglátszik. Vannak zsírban oldódó (A, D, E, K) és vízben oldódó (B-vitaminok, C-vitamin, folsav, biotin) vitaminok, melyek kivétel nélkül fontosak ahhoz, hogy szépek és egészségesek maradjunk. A vízben oldódó vitaminokat szervezetünk nem képes raktározni, ezért minden nap szükség van a bevitelükre. A zsírban felszívódó vitaminokat pedig szervezetünk nem képes felszívni és hasznosítani, csak ha megfelelő mennyiségű zsiradékot is tartalmaz az adott étel. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy ételeink elkészítése közben - párolás, főzés, sütés - azok vitamintartalma jelentősen csökkenhet. Ezért rendszeresen fogyasszunk friss gyümölcsöket és zöldségeket is!

Program megnevezése: Előadás

Közösen felépített programtevékenységek kidolgozása: „A” programelem

Teljesítés időpontja: 2019.04.02.

Az ásványi anyagokat pótolhatod természetes úton (és van, amikor ez elég is, sőt bizonyos ásványi anyagok „túladagolása” inkább károdra, mint hasznodra válhat), zöldségek vagy gyümölcsök fogyasztásával, kiegyensúlyozott étrenddel vagy, ha szükséges, tabletta formájában. De a leghatékonyabb megoldás az, ha speciális frissítő italokat iszol, amelyek tökéletes arányban tartalmazzák azokat az anyagokat, amelyekre edzés után szüksége van a szervezetednek. Regenerálódásod feltételeinek megléte az edzés mellett a második kiemelten fontos. Az edzés utáni első 1-2 órában figyelned kell arra, hogy az étkezésed, folyadékfogyasztásod tartalmazza a vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket amiket az edzés során elveszítesz. Fizikai terhelés esetén több, mint másfél órás intenzív edzés, izzadás után, ha a megfelelő folyadékkal pótolod az elvesztett ásványi anyagokat, nyomelemeket, érezni fogod mennyivel jobb, mintha csak vizet innál. Tested egyensúlyban van, amit a terhelés során kicsit felborítasz.

 

Program megnevezése: Előadás

Közösen felépített programtevékenységek kidolgozása: „A” programelem

Teljesítés időpontja: 2019.04.01.

Téma: ételallergia és tünetei

Az ételallergia esetében a szervezet védekező rendszere tévesen úgy reagál bizonyos élelmiszerekre, mintha azok károsak lennének, ezért az immunrendszer sejtjei ellenanyagot termelnek, hogy az idegen anyaggal szemben védekezzenek. Az esetek többségében az allergiás reakció azonnali tüneteket produkál. A tünetek enyhék és súlyosak egyaránt lehetnek. Az ételallergia megállapításához elengedhetetlen az ételallergia laborvizsgálat, mely a leggyakrabban előforduló 20 allergént (tojásfehérje, tehéntej, tőkehal, búzaliszt, földimogyoró, szójabab, paradicsom, sárgarépa, burgonya, narancs, alma, banán, őszibarack, rákfélék, szezámmag, marhahús, kiwi, zeller, mandula, mogyoró) tartalmazza. Mi az ételallergia? Miért alakulhat ki ételallergia? Milyen tünetei lehetnek az ételallergiának? Az ételallergia nem összekeverendő az ételintoleranciával.

 

Program megnevezése: Előadás

Közösen felépített programtevékenységek kidolgozása: „A” programelem

Teljesítés időpontja: 2019.04.01.

Téma: kozmetikai allergia

A kozmetikai allergia: A krémek, samponok, dezodorok, arcfestékek, parfümök és más kozmetikumok mindennapos használói vagyunk. Egy felnőtt átlagosan napi 7 féle kozmetikai terméket ken magára. Bár a kozmetikumok használatával bőrünket szebbnek és egészségesebbnek látjuk, ezek a szerek bőrirritációt és allergiás reakciót is kiválthatnak. Főleg a kozmetikumokban lévő illatosító anyagok és tartósítószerek azok, amelyek allergénként viselkednek. Kozmetikumok okozta bőrgyulladás.Ez a jelenség gyakoribb, minden embernél előfordulhat – lényege, hogy egy irritáló, durva anyag károsodást okoz a bőrön. A bőr általában foltokban kezd el viszketni és pikkelyesen hámlani, máskor piros kiütések jelennek meg rajta, melyek gennyező hólyaggá alakulhatnak (leggyakrabban akkor, amikor azokat az ember kitartóan vakarja). Ha valaki allergiás egy termék speciális összetevőjére, bőrpirosság, duzzadás, viszketés és csalánkiütés jelentkezik. Ekkor a bőr durva tapintásúvá válik. A kozmetikai allergia leggyakrabban az arcon, ajkakon, szem környékén, a füleknél és a nyakon fordul elő, de a test más részein is megjelenhet. Az allergia kialakulásának oka az, hogy a szervezet immunrendszere bizonyos összetevőket idegennek, veszélyesnek nyilvánít, és fokozott immunreakcióval válaszol a jelenlétére.

 

 

 

Program megnevezése: Előadás

Közösen felépített programtevékenységek kidolgozása: „A” programelem

Teljesítés időpontja: 2019.05.06.

Téma: biztonságos internet használat

Ebben a tanévben lehetőségem volt a pályázatban résztvevő diákok számára az internet veszélyeiről és a biztonságos internethasználatról előadás sorozatot tartani. Az előadássorozat első foglalkozásán általánosságban beszélgettünk az Internetről, melyben érintettük a történetét, kialakulásának fontosságát, világméretű elterjedését és szolgáltatásairól, mint például a böngészőprogramok és az világhálón való szörfözés, elektronikus levelezés, fájl fel- és letöltése, e-kereskedelem, e-banking, chat és közösségi oldalak, jogi visszaélésekről. Az előadássorozat célja a figyelemfelkeltés az internet veszélyeire, valamint az, hogy hogyan használjuk a világhálón található mérhetetlen nagyságú információmennyiséget és elkülönítsük a számunkra hasznos adatokat.

 

 

Program megnevezése: Előadás

Közösen felépített programtevékenységek kidolgozása: „A” programelem

Internetes zaklatók

Az internet elterjedése és az internet elérését lehetővé tevő szolgáltatások átalakították szokásainkat és életvitelünket. Az internet segítségével szervezzük tevékenységünket, programjainkat a munkában, az üzleti- és a privát szférában, ügyeinket mindinkább online intézzük, vásárlást is mind gyakrabban itt bonyolítunk le. Az online kapcsolattartás minden formája elérhető a mobil telefonálásra használt eszközökön is, különösen az egyes élethelyzetekre kifejlesztett alkalmazások segítségével. A digitális kompetencia általános szükségletté, alapkövetelménnyé vált. Bármikor, bárhol, akár utazás közben is kapcsolatban lehetünk másokkal. A valós, azaz igazi, úgynevezett „offline” világban, az interneten is találkozhatunk veszélyekkel, és tudatosan fel is kell készülnünk az azokkal szemben lévő hatásos védekezésre. Ebben támogatni kell a fiatalokat és az időseket is egyaránt, hiszen nem képesek életkoruk miatt fel ismerni a veszélyeket és ebben a részben a szülők, hozzátartozók, az illetékes hatóságok, intézmények feladata.

 

 

 

Program megnevezése: Előadás

Közösen felépített programtevékenységek kidolgozása: „A” programelem

Káros tartalmak és veszélyek

Internetezési szokásaink alapján rendszeres tartózkodási helyeink megismerhetőek. Mozgásunkat nyomon lehet követni. A hirdetők feltüntetett információk alapján megismerhetik érdeklődési köreinket, fogyasztási szokásainkat és elárasztanak ajánlatokkal. Ilyen következményekkel akkor kell szembesülnünk, ha megfelelő védelem, ismeretek és elővigyázatosság hiányában nem előzzük meg ezt. Vírusok, rosszindulatú programok kerüljenek az eszközeinkre, illetve akaratlanul nyilvánosságra hozunk bizalmas információkat. Az internethasználat egyik legfőbb és leggyakrabb veszélye az, hogy az ott elérhető adatainkat jogosulatlanul megszerezhetik, továbbíthatják, manipulálhatják, azokat személyiséglopás, akár csalás vagy más bűncselekmény elkövetése céljából. Ezek sokszor előfordulhatnak internetes bankműveleteknél és vásárlás kapcsán is. Felhasználhatják, illetve ezekkel az adatokkal, információkkal máshogy is visszaélhetnek.

 

Program megnevezése: Előadás

Közösen felépített programtevékenységek kidolgozása: „A” programelem

Az internet tele van félrevezető információkkal, manipulált videókkal, elfogult, áltudományos, lájkvadász tartalmakkal. Ma már nem csak a közösségi oldalakon és kamu híroldalakon találkozhat ezekkel az internethasználó, hanem a hagyományos híroldalakon is. A tizenévesekre is rengeteg hír zúdul a közösségi média oldalakon, és a videómegosztó felületeken keresztül. Sokszor a félelmet keltő neten terjedő kihívások is egy-egy álhírrel kezdődnek, melyek vírusként terjednek az interneten a felhasználók megosztásai által, ezzel keltve még nagyobb szorongást és félelmet nem csak a szülőkben, de olykor a fiatalokban, gyerekekben is. A tizenévesek is hajlamosak a szenzációvadász cikkek megosztására és továbbítására, anélkül, hogy ellenőriznék annak hátterét, igazságalapját. Előfordulhat, hogy egy-egy túlzó hír szorongást, rossz érzéseket kelt a bennük, amely befolyásolhatja további napjukat, akár iskolai, munkahelyi teljesítményüket is.

 

 

Program megnevezése: Előadás

Közösen felépített programtevékenységek kidolgozása: „A” programelem

Megfelelő viselkedés

A közösségi oldalak használata is hordozhat a felhasználóra nézve veszélyeket vírustámadást és adatlopást. A nálunk is legnépszerűbb közösségi oldalon, mint például Facebookon. Említésre méltó a „like” gomb használata. Felhasználói szokásaink, netes viselkedésünk követhetővé válhatnak. Egy megnézni kívánt videóra kattintással akár egy láthatatlan „Like” gombot is megnyomhatunk anélkül, hogy a videó tartalmat elérnénk. A közösségi oldalakon jelen lévő cégek többsége marketing célú felhasználásra célcsoportot, adatbázist építhet és ez minket is közvetlenül érinthet. Adatvadászok telefonszámunk, személyes adataink megadását a legváltozatosabb, akár ártatlannak tűnő módokon próbálják meg elérni. Így az is előfordulhat, hogy egy nyereményjáték látszatát keltő felületen valójában emelt díjas SMS küldésére-fogadására regisztrálunk.

 

 

Program megnevezése: Előadás

Közösen felépített programtevékenységek kidolgozása: „A” programelem

Online csalások, kéretlen megkeresések

Az internet használatával kapcsolatos kérdések elsődlegesen a hírközlési jog, a médiajog, az adatvédelem, illetve a szerzői jog területére tartoznak. Mint minden közösségi tevékenységre, a közösségi oldalak használatára is érvényesek a kulturált együttélés, az etikus magatartás szabályai, amelyek kiegészülnek e különleges média sajátos viselkedési szabályaival. A legáltalánosabb elvárás az, hogy se magunkat, se másokat ne hozzunk veszélyes, kényes vagy kellemetlen helyzetbe, előzzük meg az ilyen eseteket. Csupán kíváncsiskodás céljából ne csatlakozzunk chatszobához. Tartsuk tiszteletben, hogy annak résztvevői leginkább anonimák és különfélék lehetnek, eltérő véleményekkel. Igazodjunk az ott folyó kommunikációhoz. Vallási és politikai kérdésekben kerüljük a gyűlölködő, uszító tartalmat, a megbotránkoztató, sértő, félreérthető közléseket, a bizalmaskodó, tudálékos, agresszív, illetve önmutogató viselkedést, továbbá a szükségtelen megnyilvánulásokat.

Program megnevezése: Előadás

Közösen felépített programtevékenységek kidolgozása: „A” programelem

Teljesítés időpontja: 2019.05.06.

Téma: biztonságos internet használat

Az internet egyik legnagyobb pozitívuma, hogy bárkinek, bárhonnan levelet tudunk küldeni és a kézbesítési idő másodpercekben mérhető. Azonban nagy odafigyelést igényel a használata, mert ellenkező esetben komoly problémáink lehetnek ebből. Néhány jó tanács: postafiókunkból bárhol netezünk is mindig lépjünk ki, jelszót soha ne jegyeztessük meg a géppel, gyanús levelekre ne válaszoljunk, jelszót, PIN kódot soha ne küldjünk e-mailben, gyanús címről érkezett leveleket megnyitás nélkül azonnal töröljük. Az előadás során említést tettünk a Hacker, Cracker, szavak értelméről és arról, hogy kik ezek az internetes hálózaton működő személyek. Beszélgettünk a vírusokról és azok káros hatásairól valamint arról, hogy hogyan védekezhetünk ellenük.

 

 

Program megnevezése: Előadás

Közösen felépített programtevékenységek kidolgozása: „A” programelem

Teljesítés időpontja: 2019.05.06.

Téma: biztonságos internet használat

„Gyermekeink a digitális térben töltik életük nagy részét, ezért nekünk, felelős felnőtteknek ugyanúgy kell megtanítanunk őket a biztonságos internethasználatra, ahogyan segítünk nekik a biciklizést vagy az olvasást elsajátítani" Egyre nagyobb a digitális penetráció, a gyerekek egyre többet használják digitális eszközeiket, de sajnos nem minden esetben a kellő elővigyázatossággal. Az okostelefonok és a mobilinternet elterjedésével az internethasználat veszélyei és kockázatai is megnövekedtek az általános és középiskolás diákok körében. A gyermekek biztonságos internethasználata ma már komoly feladatot jelent a szülők, az oktatási intézmények, valamint az internetszolgáltatók számára. Az internet tudatos használata azonban rengeteg lehetőséget rejt a fiatalok tudásának gyarapítására, tanulmányaik elmélyítésére. Az információ szinte korlátlan tárházának magabiztos használata komoly segítséget jelenthet az oktatási rendszer számára is a diákok ismereteinek bővítésére.

 

Program megnevezése: Előadás

Közösen felépített programtevékenységek kidolgozása: „A” programelem

Teljesítés időpontja: 2019.05.07.

Téma: biztonságos internet használat

Az okostelefonok és a mobilinternet elterjedésével az internethasználat veszélyei és kockázatai is megnövekedtek az általános és középiskolás diákok körében. A gyermekek biztonságos internethasználata ma már komoly feladatot jelent a szülők, az oktatási intézmények, valamint az internetszolgáltatók számára. Az internet tudatos használata azonban rengeteg lehetőséget rejt a fiatalok tudásának gyarapítására, tanulmányaik elmélyítésére. Az információ szinte korlátlan tárházának magabiztos használata komoly segítséget jelenthet az oktatási rendszer számára is a diákok ismereteinek bővítésére. Hasznos online elérhető tartalmak az internethasználat kockázatainak csökkentésére. Az interneten rengeteg anyag található az internetezés veszélyeivel kapcsolatban, ezek nagy része azonban vagy az online bulvársajtóban terjedő, inkább a pánikkeltésre, mint a szakszerű tudatosításra alkalmas cikk, vagy nem erre a tematikára szakosodott oldalakon felbukkanó, hamar tovatűnő szöveg.

Program megnevezése: Előadás

Közösen felépített programtevékenységek kidolgozása: „A” programelem

Teljesítés időpontja: 2019.05.08.

Téma: biztonságos internet használat- a megosztás veszélyei

Az internet legnépszerűbb felületei a közösségi oldalak. Lehet ismerkedni, kapcsolatot tartani a barátainkkal, chatelni, fényképeket, videókat feltölteni és megosztani, alkalmazásokat kipróbálni. Ma a legtöbb hírt a közösségi oldalakról szerezzük. Ezért sokan érezhetik azt, hogy aki nincs rajta valamelyik közösségi oldalon az természetszerűleg lemarad és kimarad. Még inkább felerősödik ez az érzés a tizenéves korosztályban, akik állandó információdömpingben élnek. Ők azt gondolják, hogy a virtuális térben való állandó jelenlétükkel nem maradhatnak le semmiről. A világ legnépszerűbb közösségi oldala a Facebook. Kevesek előtt ismert, hogy a közösségi oldalra 13 éves kor alatt nem lehet regisztrálni. De ha pár percet is szánunk a profil oldalak böngészésére több olyan adatlapot is találunk, amelyek jóval ezen életkor alatt találhatóak. A gyerekek kihasználják, hogy a beléptető rendszer nem ellenőrzi valós életkorukat és egy kis csalással idősebbnek adják ki magukat vagy találkozhatunk olyan szülőkkel is, akik újszülött gyermekeiknek csinálnak profilt. A közösségi oldalak felelőtlen használata számos veszély forrása lehet, amelyeket be fogok mutatni. Egy magára valamit is adó oldal nemcsak a szórakoztatásról, de a biztonságról is gondoskodik. Két elv mentén kerülhetőek el a negatív tapasztalatok. Amit az életben nem teszel, azt ne csináld online se! Azaz a való és a virtuális világ szabályai azonosak. Használd az eszed, mielőtt közzéteszed! Ami egyszer felkerül a világhálóra az örök időkre ott marad és nem biztos, hogy mindennek az interneten a helye. A túlzott kitárulkozással az ember nemcsak saját magát, hanem környezetét is könnyen bajba sodorhatja.

Program megnevezése: Előadás

Közösen felépített programtevékenységek kidolgozása: „A” programelem

Teljesítés időpontja: 2019.06.05.

Téma: Kultúrák találkozása - bemutatom az iskolámat

A Szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola bemutatkozik az Alsózsolcai Herman Ottó Általános Iskolának. „A faluban a tanító egy kicsiny iskolában

Tudóst,költőt,színészt lát minden tanítványban…”

Ugye tudják, hogy az Önök gyereke is tehetséges? Ugye tudják, mennyi mindenre képes? Mindenki képes önmagából kihozni a legjobbat, ha meg meri próbálni! Mi, akik ebben az iskolában dolgozunk, hiszünk ebben. Mindent megteszünk azért, hogy a gyerekeknek megmutassuk értékeiket, bebizonyítsuk, hogy céljaikat képesek elérni. Mindenki vágyott már arra, hogy többet érjen el, hogy jobb legyen, mint eddig. ”Nem a legerősebb, legokosabb boldogul az életben a legjobban, hanem az ,aki legfogékonyabb a változásra!”

 

Program megnevezése: Előadás

Közösen felépített programtevékenységek kidolgozása: „A” programelem

Teljesítés időpontja: 2019.06.06.

Téma: Kultúrák találkozása –érzelmek kifejezése az eltérő kultúrájú népeknél

Az érzelmek más összetevőkből épülnek fel, attól függően, hogy az adott kultúra mely vonásokat hangsúlyozza. A nyelvhez hasonlóan az érzelmeket is öröklött, biológiai hátterünk segítségével sajátítjuk el, de a konkrét érzelmeket az elemi viselkedésegységek azon mintázata adja, ami az adott kultúra élet- és szocializációs stílusát tükrözi. Mivel a különböző kultúrák különböző összetevőket tartanak fontosnak és emelnek ki, az érzelmekre használt nyelvi kifejezések is sokfélék, és kultúránként eltérőek lehetnek. az érzelem tanult viselkedés, ami kulturálisan örökítődik át. Az elsajátításhoz szükség van arra, hogy az egyén a kultúrájában találkozzon a megtanulandó érzelemmel. Az érzelmi kifejezések alkalmazásakor a saját kultúránk szabályait alkalmazzuk, ami eltérő kultúrájú embereknél látszólagos különbségekhez vezethet. Általánosságban jellemző például, hogy a japánok sokkal inkább igyekeznek elrejteni az érzelmeiket, mint az európaiak és az amerikaiak.

 

 

Program megnevezése: Előadás

Közösen felépített programtevékenységek kidolgozása: „A” programelem

Teljesítés időpontja: 2019.06.07.

Téma: Kultúrák találkozása – magyar-cigány

Sok olyan információval rendelkezik minden magyar ember a cigányságról, melyet látott, hallott, tapasztalt, de nem lát mögé. Nem látja, hogy ténylegesen mit csinál egy roma, és miért úgy csinálja. megismerje a cigány

kultúrát, hagyományokat, választ kapjon olyan kérdésekre, amelyeket még meg sem

fogalmazott magában. Megértse, hogy miért mulatnak hangosan a romák, hogy miért kell

hintón vonulni az esküvőre, hogy miért öltözik egy hagyományőrző cigány feltűnően, miért

visel hatalmas ékszereket, hogy a temetésen miért sírnak hangosan és a kórházba miért

mennek olyan sokan látogatóba, hogy miért maradhat ébren a gyerekük sokáig és miért

játszhat az utcán látszólag felügyelet nélkül, és még tengernyi olyan jelenséget szeretnénk új

megvilágításba helyezni, melyeknek igenis van ésszerű magyarázata, kulturális

beágyazottsága. Ami legalább ugyanilyen fontos, hogy vajon minden romára ez a jellemző?

Mi van azokkal, akik nem így viselkednek? Ők is cigányok? Vagy éppen fordítva: így

viselkednek, de nem cigány származásúak. Mit és mennyire lehet általánosítani a cigányság

kapcsán?

Tábor

 

Program megnevezése: Tábor

Közösen felépített programtevékenységek kidolgozása: „A” programelem

Teljesítés időpontja: 2019.09.27-30

Helyszín: Kárpátalja

A program során a tanulók átélték a schengeni határátlépés folyamatát, megismerkedtek  a schengeni határ kialakulásának történetével, megismerték részleteiben is a magyar útlevél érdekességeit, látható és rejtett jeleit.  Megtapasztalták a határon túl élő magyarság helyzetét, a több nemzetiség együttélésével járó többnyelvűséget. A vendégfogadó iskola tanulóival együtt töltött idő alatt hallottak az ott élők életviteléről, összehasonlíthatták saját iskolájuk és a fogadó iskola körülményeit. Tantárgyakhoz köthető ismereteket szereztek, illetve gyakorolhattak: valutaváltás- matematika, hágó, szoros fogalma- földrajz, Rákócziak, malenkij robot – történelem. Művészettörténeti, vallási, néprajzi érdekességeket figyelhettek meg: várak, ortodox templomok, istentisztelet a beregszászi református templomban.

 

Program megnevezése: Tábor

Közösen felépített programtevékenységek kidolgozása: „A” programelem

Teljesítés időpontja: 2019.09.27-30

Helyszín: Kárpátalja

Munkácson a várat megnéztük, megkoszorúztuk Zrínyi Ilona szobrát. Megtekintettük Munkács belvárosát. Elfoglaltuk a kollégiumi szállásunkat.

Borzsován a vendéglátó általános iskolában a Magyarság fontos pillanatai: Honfoglalás, Rákóczi Szabadságharc, II. VH. emlékeztünk meg.Vendéglátóinkkal a magyarsághoz és a hazaszeretethez kapcsolódó énekeket, verseket adtunk elő, Csetfalván a református templomban ismerkedtünk a fakazettás mennyezettel és a templom kialakításával. Meghallgattuk a templom történetét és a fakazettákba elbújtatott üzeneteket próbáltuk megfejteni.

 

Program megnevezése: Tábor

Közösen felépített programtevékenységek kidolgozása: „A” programelem

Teljesítés időpontja: 2019.09.27-30

Helyszín: Kárpátalja

Nagyberegen a református líceumban kerékpáros bemutatót néztünk meg, megismerkedtünk az európabajnok csapattal. Beregszászon este a református templomban tiszteletes úr a magyarság helyzetét mutatta be Kárpátalján. Szolyva felé megálltunk a szanatóriumnál, egy kis gyógyvízkóstolásra. Szolyván megemlékeztünk a XXszd.i magyar holokausztról, az elhurcoltakról. Megkoszorúztuk az emlékművet és elénekeltük a Magyar Himnuszt. A gyerekek feladatokat kaptak, amit értékelünk. Búcsúzásképpen meghúztuk a lélekharangot. A Vereckei-hágónál a magyarok bejövetelének tanulmányozása, a Feszty körkép keletkezésének története a Vízválasztó hegység fogalmának tisztázása volt a feladat. A Sipot vízesés és a libegőzés gyönyörű kárpáti panorámát nyújtott. Csoportos város felfedezés térképpel Beregszászon. Így felfedeztük a Bethlen kastélyt, a régi Royal szállót, a tiszti kaszinót, a zsinagóga és a katolikus templomot, a magyar színház épületét. Megnéztük a Magyar Főiskola épületét. Sok édességet vásároltunk.

Program megnevezése: Tábor

Közösen felépített programtevékenységek kidolgozása: „A” programelem

Teljesítés időpontja: 2019.09.27-30

Helyszín: Kárpátalja

A Kárpát-medence kárpátaljai magyar településeinek és magyar irodalmi-történelmi emlékeinek, idegenforgalmi nevezetességeinek meglátogatása. Ismerkedés a magyar nyelvű lakossággal, életmódbeli körülményeivel, szokásaival, történelmi helyzetükkel. A Vereckei hágó nemzeti jelentőségével ismerkedünk, emlékezünk honfoglaló őseinkre. A Malenkij robot áldozatinak kegyeletünkkel adózunk. Felkeressük a Rákóczi emlékhelyeket. Történelmi várakkal Munkács, Beregszentmiklós , Szerednye,Ungvár.

Program megnevezése: Tábor

Közösen felépített programtevékenységek kidolgozása: „A” programelem

Teljesítés időpontja: 2019.09.27-30

Helyszín: Kárpátalja

A Vereckei szorosnál megnézzük az Árpád vonal egyik bunkerét, előadást hallottunk a két világháború között és a II. világháborúban kiépített védelmi rendszerekről. Beszélgetünk, arról, hogy miért az Árpád vonal volt a legsikeresebb és miért tudták ennek ellenére elfoglalni. A Vereckei-hágónál a magyarok bejövetelének tanulmányozása, a Vízválasztó hegység fogalmának tisztázása. Az emlékműnél megemlékezünk a honfoglaló őseinkről és a koszorúzás után elénekeljük a Magyar Himnuszt. A gyerekek feladatokat kapnak, amit értékelünk. Csetfalván a református templomban ismerkedünk a fakazettás mennyezettel és a templom kialakításával. Meghallgatjuk a templom történetét és a fakazettákba elbújtatott üzeneteket próbáljuk megfejteni. Találkozunk a helyi magyar iskolásokkal.

Program megnevezése: Tábor

Közösen felépített programtevékenységek kidolgozása: „A” programelem

Teljesítés időpontja: 2019.09.27-30

Helyszín: Kárpátalja

Magyar hősök a történelem viharában

A Magyarság fontos pillanatai: Honfoglalás, Rákóczi Szabadságharc, II. VH.

Vendéglátóink a magyarsághoz és a hazaszeretethez kapcsolódó énekeket, verseket adnak elő, majd, magyar táncokkal kedveskednek nekünk, mi is készülünk, és a magyarságról szóló verseket adunk elő. Utána a magyarságról, hazafiságról összetartozásról beszélgetünk a diákokkal

Csoportos város felfedezés térképpel Beregszászon. Így felfedeztük a Bethlen kastélyt, a régi Royal szállót, a tiszti kaszinó, a zsinagóga és a katolikus templom, a magyar színház épületét. A református templomban a tiszteletes úr beszélt a közösség életéről. Megnéztük a Magyar Főiskola épületét.

Találkozó

Program megnevezése: Találkozó

Teljesítés időpontja: 2019.10.18.

A napsütéses őszi délután a kosárlabda pályán találkoztak a szinyeis és a hermanos diákok. A szülők ételkészítést vállaltak, míg a kosárlabda pályán hatalmas meccsek zajlottak, a DVTK edzőjének vezetésével. Nem csak klasszikus szinyeis – hermanos diák rangadó volt, hanem a szinyeis szülők is összemérték játéktehetségüket mindkét diákcsapattal. A mérkőzéseket követően a szülők által készített étel- a pörköltparti következett, melyhez az önkormányzat is segítséget nyújtott. Az étkezést követő pihenőben megmutattuk az iskola mellett lévő Szirmay kastélyt a vendégeknek. Az alapítvány vezetője beszélt a kastély történetéről, amelyben külön kiemelte Szinyei Merse Pál életének itteni történéseit. A kastélyban kiállítás is volt a tanulók munkáiból az őszi pedagógiai napok alkalmából, így ezt is megnézhettük. Készült egy közös „festmény” is a nap emlékére, a jelenlévők tenyérlenyomatával.

B programelemek

Tevékenység megnevezése: Tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása („B” programelem)  

Barlanglátogatás a Szádalmási iskolásokkal együtt A Baradla a térséget mintegy 230 millió évvel ezelőtt borító, fokozatosan mélyülő tengerből kiváló meszes üledékekben, úgynevezett középső triász mészkőben alakult ki. A triász időszak után a terület kiemelkedett, s a hegységképződés során a szilárd kőzetblokkok erősen összetöredeztek, utat engedve a felszínről mélybe jutó vizek barlangformáló erejének. A járatok fejlődésében a víznyelőkön át a mélybe jutó vizek oldó hatása mellett az általuk szállított kavicsos hordalék koptató munkája játszott szerepet. A nagyobb termek, omlások létrejöttét a kőzetmechanikai-tektonikai folyamatok befolyásolták. A jósvaifői barlanglátogatás azért került be a programsorozatba, mert a határon átnyúló barlangrendszer megismerése kapcsolódik a projekt B részéhez, amelyben Felvidéki iskolával alakítunk ki „Testvériskolai kapcsolatot”. A szádalamási diákok számára sem ismeretlen a hozzájuk is közel húzódó cseppkőbarlang rendszer.  Egyébként pedig az 5-6. osztály természetismeret tantárgy tananyagához is kapcsolódik, a felszínfejlődés és a felszín alatti vizek témakörhöz.

Tevékenység megnevezése: Játékos és a tanulók korosztályának megfelelő formában (előadás, csoportmunka, műhelymunka) nemzetközi együttműködések lehetőségeinek és jelentőségüknek bemutatása – az Európai Unióval kapcsolatos ismeretek bővítése („B” programelem)

Helyszín: Szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Egy földrajz szakos számára óriási lehetőség, hogy tanórán kívüli foglalkozások keretében olyan témát dolgozhat fel a diákokkal, amely az Európai Unióval, annak tagállamaival foglalkozik. Játékos földrajz ez, még is több annál. EU csúcstalálkozókat szervezünk. Teázgatunk, mint államfők a megbeszélések előtt. Vitatkozunk, mi az amit az ország nevében elfogadhatónak tartunk. Ezek a játékos formák lehetőséget adnak arra, hogy megismerjük az európai országokat, foglalkozzunk az aktuális nemzetközi politikai helyzettel természetesen játékos formában. A legnagyobb sikert arató feladat eddig az volt, hogy mindenkinek kellett keresni egy uniós ország esetében egy rövid 2-3 mondatos szöveget az adott ország nyelvén, és azt kellett előadni. Az internet használata nélkül a feladat nem volt megoldható. A választott szövegek nagyon szerteágazóak voltak, ki mit talált, volt aki szerelmet vallott, és volt aki a szauna reklámot mondta el. A foglalkozások nagy előnye még, hogy a tartama könnyen igazítható a tanulók érdeklődéséhez, a téma adott az európai unió néven, de tartalommal közösen tölthetjük meg.

Tevékenység megnevezése: Játékos és a tanulók korosztályának megfelelő formában (előadás, csoportmunka, műhelymunka) nemzetközi együttműködések lehetőségeinek és jelentőségüknek bemutatása – az Európai Unióval kapcsolatos ismeretek bővítése („B” programelem)

A programba bevont diákok a második alkalommal az Európai Unió intézményrendszerével ismerkedtek meg. Bemutattam az Európai Parlament, az Európai Tanács, az Európai Bizottság, a Európai Központi Bank, és az Európai Számvevőszék, felépítését, működését. Megismerhették, hogy az egyes szervek hogyan működnek, hogyan hoznak határozatot, milyen hatással vannak az Európai Uniós polgárok mindennapjaira. Példákon keresztül szemléltettem, hogy milyen nehézségekbe ütközik sokszor a közös döntés meghozatala, mennyi kompromisszumra van szükség a működőképesség fenntartására. Az elődás végén kiemeltük, hogy az intézményekben fontos érték egymás tisztelete, egymás véleményének a tiszteletben tartása, és a kompromisszum készség.

Program megnevezése: EU tanoda

Teljesítés időpontja: 2019.11.11.

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének két munkatársa tartott ismeretterjesztő előadást az Európai Unióról. Az Európai Unió gazdasági és politikai egyesülés, melyet 27 európai ország alkot. A regionális integráció iránt elkötelezett szervezet 1993. november 1-jével jött létre az 1992. február 7-én aláírt maastrichti szerződéssel az Európai Gazdasági Közösség 12 tagországából.

Az EU értékeit minden tagállam egyként osztja: olyan társadalmat építenek, amelyben a befogadás, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás és a megkülönböztetésmentesség a norma. Az európai életszemlélethez szervesen hozzátartoznak az alábbi értékek:

  • Az emberi méltóság
  • Szabadság
  • Demokrácia
  • Egyenlőség
  • Jogállamiság
  • Emberi jogok

Az említett célok és értékek az Európai Unió alapját adják. A Lisszaboni Szerződésben és az Európai Unió Alapjogi Chartájában vannak lefektetve.

2012-ben az EU nyerte el a Nobel-békedíjat, amiért előmozdította Európában a békét, a megbékélést, a demokráciát és az emberi jogokat.

Program megnevezése: EU tanoda

Teljesítés időpontja: 2019.11.11.

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének két munkatársa tartott vitafórumot az Európai Unióról, az unión belüli nemzetközi együttműködési lehetőségekről. Együttműködés a régiók és az országok között. Európai területi együttműködés. Az európai területi együttműködés központi szerepet tölt be a közös európai térség kialakításában, és egyben az európai integráció sarokköve is. Az európai területi együttműködés nyilvánvaló európai többletértéket képvisel, amennyiben hozzájárul ahhoz, hogy a határok ne jelentsenek korlátokat, és az európaiak közelebb kerüljenek egymáshoz, segít a közös problémák megoldásában, megkönnyíti az ötletek és eszközök cseréjét, továbbá a közös célok irányába mutató stratégiai munka végzésére sarkall. Az Európai Unió megosztja a regionális fejlesztés terén szerzett tapasztalatait a nem uniós országokkal. Az évente megrendezendő városok és régiók európai hete alkalmából tartott nyílt napok

Program megnevezése: EU tanoda

Teljesítés időpontja: 2019.11.11.

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének két munkatársa tartott ismeretterjesztő előadást az Európai Unióról. A magyar és szlovák képviseletről és együttműködésről. Magyarország–Szlovák Köztársaság határon átnyúló együttműködési program - az Európai Területi Együttműködési Célkitűzés keretében megvalósuló, az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) által társfinanszírozott operatív program. A program általános stratégiai célja a gazdasági és társadalmi integráció szintjének emelése a magyar-szlovák határterületen a gazdasági versenyképesség erősítésével, a népek és közösségek közötti társadalmi és kulturális koherencia növelésével, a megközelíthetőség és kommunikáció fejlesztésével és a természeti erőforrások megóvásával. a határon átnyúló vállalkozói együttműködés fejlesztése a vállalati infrastruktúra létesítményeinek támogatásával. Középpontjában áll továbbá az emberi kapcsolatok fejlesztése a kutatás, technológiai fejlődés és innováció területén, a humánerőforrások az oktatásban és a munkaerőpiacon való közös felhasználásának támogatása és az egyes emberek közötti kapcsolatokra épülő fellépések kezdeményezése. Ugyancsak ösztönözni fogja az idegenforgalmi és egészségügyi ágazat közös projektjeit, illetve hálózatok és partnerségek kialakítását. a természeti környezet védelmére irányuló közös fellépések ösztönzését célozza. Egyik központi összetevője a közlekedési infrastruktúra fejlesztése, ideértve az útépítéseket, a folyókon való határátkelési létesítményeket és a tömegközlekedést. A kommunikációs infrastruktúra ugyancsak részesül támogatásban az információáramlás javítása érdekében.

Két intézmény találkozója

Program megnevezése: Két intézmény találkozója „B” programelem

Teljesítés időpontja: 2018:06.21-23.

Igló - Találkozás a külhoni testvériskolával

Igló (régebben Szepesújhely vagy Szepesújfalu, Szlovákiában a Kassai kerület Iglói járásának székhelye. A Szepesség második legnagyobb városa (Poprád után), híres iskolaváros. Magyar neve víznévi eredetű, egy csehországi (pontosabban morvaországi) folyó nevéből származik

Első nap: Találkozó Szádalmáson, csatlakoztak hozzánk az iskola tanulói és a kísérő pedagógus

Szádalmást 1234-ben „Almás" néven említik először. A falu valószínűleg a 13. században keletkezett, a 14. században már állt gótikus temploma. Torna várának uradalmához tartozott, majd a 16. századig a Bebekek birtokaként a pelsőci uradalom része. Később a szádvári uradalom része, majd köznemesi község. 1720-ban 43 család élt a faluban, közülük 13 köznemes és 30 jobbágycsalád. 1828-ban 136 háza és 695 lakosa volt. Lakói szőlő- és gyümölcstermesztéssel, földműveléssel foglalkoztak. Krasznahorka mauzóleum, Gombaszögi barlang ,Rozsnyó belvárosa, Igló belvárosa  szállás

Második nap: Lomnic- túra, Kézsmárk, Lőcse

Harmadik nap: Kassai városlátogatás

Program megnevezése: Két intézmény találkozója „B” programelem

Teljesítés időpontja: 2018:06.21-23.

Végre igazából megismerhettük Szádalmást. Szádalmás Rozsnyótól 14 km-re délkeletre, a Torna bal partján, a magyar határ közelében fekszik. Szögliget északi határában, a Ménes-patak két oldalán az Aggteleki-karszt erdővel borított hegyei emelkednek. A völgy déli oldalán emelkedik az Óvár-tető, ahol emberi kézre utaló földsánc nyomok találhatóak, de régészeti kutatás hiányában közelebbit nem tudni róla. Vele szemben a Várhegy 460 méter magas, sziklás fennsíkját koronázzák meg Szádvár falai. A szabálytalan alaprajzú vár hossza kelet-nyugati irányban mintegy 200 méter, legnagyobb észak-déli szélessége pedig körülbelül 70 méter. Területe a Várhegy északi oldalán található „Csigával” együtt egy hektárra tehető. A Várhegyet elfoglaló Szádvárhoz szorosan hozzátartozik az északi lejtőn kialakított „Csiga”. Ide a várhoz vezető PL jelzésből balra kiágazó KL jelzésen juthatunk el. Figyelmesen kell járnunk az erdőséget, mert a „Csiga” kőfalait eltakarják a fák lombjai, így messziről nehezen észrevehető.

Program megnevezése: Két intézmény találkozója „B” programelem

Teljesítés időpontja: 2018.09.28.

A szinyeis és a szádalmási diákok közös Országház látogatáson vettek részt. Kicsit hideg a Duna felől fújó szél. Belépve viszont barátságos, bársonyos, előkelő, és ámulatba ejtő. Az Országház Budapest egyik legismertebb középülete, a Magyar Országgyűlés és egyes intézményeinek (például Országgyűlési Könyvtár) székhelye. Budapest V. kerületében, a Duna bal partján, a Kossuth Lajos téren található. Bár az épületre gyakran Parlament-ként is hivatkoznak, de ez a megnevezés nem pontos: a parlament valójában az Országházban ülésező testület, az Országgyűlés idegen eredetű megnevezése. Az Országház elrendezése teljesen szimmetrikus, az épület ugyanis kétkamarás országgyűlés számára készült 1896-ban. Az északi szárnyban a felsőház, a déli szárnyban az alsóház ülésterme kapott helyet. A két ülésterem tükörképe egymásnak. Látnivalók az Országházban: Díszlépcső, Kupolacsarnok és a körülötte elhelyezkedő termek, A képviselőházi ülésterem, A volt főrendiházi ülésterem, A Delegációs terem, A köztársasági elnök fogadószobái, Az Országgyűlési Könyvtár, Az épület számos helyén láthatóak a Róth Miksa által készített üvegfestések és üvegmozaikok. A Szent Korona és a koronázási ékszerek. Magyar festők alkotásai az Országházban, köztük Munkácsy Mihály: Honfoglalás című műve (1893.)

Program megnevezése: Két intézmény találkozója „B” programelem

Teljesítés időpontja: 2018.09.28.

A Budai várban is jártunk. A parlament megtekintése után a Duna másik oldalán a Budai várban folyttauk kalandozásunkat. A Vár két, jól elkülöníthető területegységből áll: a polgárvárosból és a királyi palotaegyüttesből. Születése IV. Bélához köthető, aki az 1241-42. évi tatárjárást követően várak építését rendeli el. Az általa építtetett Budavári Palota köré is falat húzat. 1247 tavaszán kerül sor a budavári építkezések elindítására, melyek nyomán a budai Várhegyen alig néhány évtized alatt királyi lakóhely és templomokkal, kolostorokkal díszes város születik. Buda a következő évszázadban már az ország fővárosa, a XIV. század közepétől királyi székhely. A XIV-XV. században fénykorát élő város nemcsak az ország politikai, hanem gazdasági és kulturális életének is központja. Ekkor fejlődik Európa jelentős nagyvárosává és nyeri el azt az elrendezést, melyet a török kor végéig megőriz, amely még a mai városképről is leolvasható. A XIV-XV. században a Várhegy déli végén lázas ütemben folyik a Királyi Palota építése, a polgári negyedben lakóházak sokasága épül, nagyobbá válnak a templomok is. Zsigmond uralkodásának végén, 1437-ben már befejezettnek tekinthető a város építésre alkalmas területének felhasználása. Mátyás uralkodása idején a jelentős fejlesztések súlya a palotára helyeződik át. Ekkor épül meg a Városkút, illetve a városi vízvezeték.

Program megnevezése: Két intézmény találkozója „B” programelem

Teljesítés időpontja: 2018.09.28.

Őrségváltás a Sándor palotánál. Ez volt a kirándulás fénypontja délben, és egyben leglátványosabb eseménye. A köztársasági elnök rezidenciájaként funkcionáló épület a kissé narcisztikus Sándor Vince grófról kapta a nevét, aki képes volt a saját arcmását faragtatni az épületen lévő domborművek görög istennőinek fejére, amelyeket aztán a későbbi renoválások során eltüntettek. Az ő fia volt az „ördöglovasként” ismert Sándor Móric gróf, aki nem kevésbé különbözött fura apjától: a díjugrató különc úrfi még a templomba is lóháton járt, a Lánchíd építését gyakran nézte lóhátról a Sándor-palota teraszáról, később pedig megőrült. Azt azonban még Móric gróf se gondolta volna, hogy ott, ahol ő nyeregben nyargalászik, mi pedig andalogva sétálgatunk, a vár alá titkos alagútrendszert építtet Horthy Miklós kormányzó a 30-as években, amelyet később Rákosi Mátyás miniszterelnök atombiztossá alakíttat. A katonai létesítmény - amely nem azonos a vár híres középkori alagútrendszerével - a mai napig annyira titkos, hogy a várlift sem áll meg az objektumot érintő szinteken.

Idegen nyelvű előadás

Program megnevezése: Idegennyelvű előadás

Teljesítés időpontja: 2018.06.22.

A két intézmény találkozójának második estéjén került sor a projektben vállalt idegennyelvű előadásra. Az angolt mindkét iskola tanulói idegennyelvként tanulják. A társaság különböző szinten van a nyelvtudást illetően, de az előadást tartó pedagógus aprólékos magyarázattal segítette a megértés folyamatát. Összegezte a tanulók közötti levelezések tapasztalatait is. A levelek témái többnyire a bemutatkozás, szabadidős tevékenységek, érdeklődési területek, az iskolai élet bemutatása és az osztálykirándulások voltak. A levelezés lehetőséget nyújt a tanulóink számára, hogy szókincsük gazdagodjon, nyelvi és fogalmazási készségük fejlődjön. A mondataik megfogalmazása során átismételhették és alkalmazhatták eddig tanult nyelvtani ismereteiket is. Tanulóink többsége már segítség nélkül, önállóan fogalmazta meg gondolatait. A levelekhez sokan fényképet is mellékeltek magukról, valamint megadták egymásnak internetes elérhetőségüket is, hogy többféle módon tarthassák a kapcsolatot egymással.

Érzékenyítő tréning

Program megnevezése: érzékenyítő tréning – nehéz szociális körülmények között élő csoportok bemutatása

Témánk jelentõségét alátámasztja, hogy a mélyszegénység kérdése kiemelt helyen áll a hazai és

európai problémák rangsorában.  Az Európai Unió dokumentumaival összhangban az unió

tagállamaiban prioritásként kezelik a leszakadó csoportok felzárkóztatását. a legveszélyeztetettebb csoportok összetétele nagymértékben hasonlít egymásra. Ebbe a körbe tartoznak a tartós munkanélküliek, az alacsonyan iskolázottak, a roma népesség, a gyermekek, a hajléktalanok, az egyedülálló öregek, az intézményi nevelésbõl kikerülõ 18 éven felüli fiatalok és a szenvedélybetegek. Közös jellemzõjük, hogy a fennálló gazdasági-társadalmi körülmények között

nem képesek alapvetõ életkörülményeik megteremtésére, illetve önerejükbõl meglévõ képességeiket sem tudják fejleszteni. A közös beszélgetést egy rövidfilm megtekintése előzte meg. A „Szalontüdő” című kisfilm lavinát indított el a tanulók érzelmi, és gondolati kifejezésében.

Program megnevezése: Iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős program
Helyszín: Tisza tavi Ökocentrum
Időpont 2019.06.21

A Tisza-tavi Ökocentrum fő célja, hogy bemutassa a Tisza-tó és környezete állat- és növényvilágának értékeit a nagyközönség részére. Az ismeretterjesztés, oktatás és nevelés mellett a Tisza-tavi Ökocentrum szórakoztató programot, tartalmas időtöltési lehetőséget biztosít a helyben és a térségben élők, valamint az idelátogató turistavendégek számára. A Tisza-tavi Ökocentrum a környezet- és természetvédelem ügyét szolgálja, hozzá kíván járulni az állatvilág és a természeti környezet megbecsüléséhez, a környezetért felelős gondolkodás kialakításához, terjesztéséhez. Nagyon kellmes és szrakoztató napot töltöttünk itt el. Szabadon közlekedhettünk és mindeki a maga tempójában nézhette végig az érdekesebbnél érdekesebb dolgokat. Az állatok nagyon szimpatikusak voltak és drendkívül érdekes előadásonb vettünk részt.

Program megnevezése: Iskolán kívüli tanulmányi, kultúrális és szabadidős program
Helyszín: Hallowen party
Időpont: 2019.10.31

A Szirmai kastélyban lehetőségünk volt egy igazi töklámpás partyt tartani. A projekt végefelé már egyre jobban megismertük egymást és sokkal felszabadultabban tudtuk jólérezni magunkat. A Hallowen amúgy is egy nagyon vidám és kreatív ünnep. Mindent megtudtunk az ünnepről és hogy miért tartjuk. Mi persze a legjobban az illesztgetést és az édességeket kedveltük. Sokat táncoltunk beszélgettünk és érdekes feladatokban volt részünk. Jelmez versenyt is tartottunk. Különböző ügyességi versenyeken mutathattuk meg magunkat és mindenki részesült valami jutalomban. Nagyon sokat táncoltunk és szórakoztunk.

93.

A Szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános Iskola, valamint a Szádalmási Magyar Tannyelvű Alapiskola tanulói és pedagógusai közötti személyes találkozóra 2018. június 21-e és 23-a között került sor. A résztevők száma 45 fő volt. A találkozó helyszínéül a szlovákiai Igló települése szolgált. Szállásunkat és ellátásunkat a Hotel Trió biztosította.

A találkozó programja:

  1. nap
  • Találkozó Szádalmáson, csatlakoztak hozzánk az iskola tanulói és a kísérő pedagógus
  • Krasznahorka mauzóleum
  • Gombaszögi barlang
  • Rozsnyó belvárosa
  • Igló belvárosa, szállás elfoglalása
  1. nap
  • Lomnic- túra
  • Készmárk
  • Lőcse
  1. nap
  • Kassai városlátogatás

A projekt során ez volt a külhoni iskolával megvalósított első találkozás, amely kiváló alkalmat adott egymás közelebbi megismeréséhez, és úgy véljük, jó alapot nyújt a gyermekek szemléletformálásához, kapcsolati hálójuk bővítéséhez, és a további sikeres együttműködéshez is.

94.

Délutáni foglalkozás sorozat 2018 május-június

„Az Európai Unióval kapcsolatos ismeretek bővítése” tématerület feldolgozása, valamint játékos és a tanulók korosztályának megfelelő formában (foglalkozások, csoportmunka, műhelymunka) a nemzetközi együttműködések lehetőségeinek és jelentőségüknek bemutatása. Áprilisban Magyarország szerepét vizsgáltuk meg az EU tagjaként, májusban pedig a projektbe is bevont határontúli testvériskola okán Szlovákiát mint EU-tagállamot ismerhették meg a tanulók interaktív feladatok, játékok formájában. Ezt követően a jelenlegi uniós tagállamok egymáshoz és a központi uniós szervekhez való viszonyát vizsgáltuk meg, majd rátértünk a „még nem EU-s” országokra és csatlakozásuk feltételeire. Az utolsó, lezáró órákon EU-totót játszottunk, továbbá megismertük az EU jelképeit, ill. beszélgettünk a schengeni egyezményről.

95.

Tanórán kívüli nyelvi foglalkozás sorozat 2018. március - április

A nyelvtanulás foglalkozásaira délutáni program keretében került sor, heti négy alkalommal, egy tanórányi időkeretben. Idegennyelvi kommunikációs és kifejezőkészség, szókincs, nyelvtani-nyelvhelyességi készségek fejlesztését szolgálták az egyes órák témakörei az alapoktól kezdve. Főbb témák voltak a bemutatkozás, az iskolánk és környezetünk bemutatása, testvériskola bemutatása, valamint egy telefonhívás lebonyolítása. Nagyon  jó órákon vettünk részt. Nagyon sok játékot szituációs gyakorlatot használtunk. Sokkal szabadabban tanultuk. Minden diák számára fontos a biztos és jó kommunikáció idegen nyelven hogy kényelmesen és magabiztosan határozottan tudjunk külföldi iskolákkal beszélni ezért is voltak nagyon jók ezek a feladatok.

96.

Projekttevékenység megnevezése: Iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős program szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása („B” programelem)
Program megnevezése/helye: Lillafüred, DVTK Kalandpark
Program ideje:
2019. június 3.

A szirmabesenyői diákokkal a gyermekek és felnőttek körében egyaránt közkedvelt miskolci kalandparkba látogatott iskolánk 60 fős csoportja. A fő attrakciót a kötélpályák jelentették, melyet minden gyerek kipróbált (korosztályonként eltérő nehézségű pályák voltak). Nagyon sokunk számára még ismeretlen terep volt ez mert még soha nem volt részünk ilyen élményben. Nagy csapatnuka és összhang jellemezte a napot. Mindenki nagyon élvezte

97.

Projekttevékenység megnevezése : „A” -Tanórán kívüli egésznapos foglakozás
Program ideje: 2019.10.18
A napsütötte őszi napon a kosárlabda pályán találkoztak a Szinyeis diákok és szülők, valamint az Alsózsolcai testvériskola Hermanos diákjai. A szülők mindenféle finom étel elkészítését válallták és azt tették ki számunkra az asztalokra. A kosárlabda pályán pedig csapatokat alkottunk és egy mini házi bajnokságot alakítottunk ki. Hatvani Olivér DVTK edző segítségével nem csak a bajnokság ment gördülékenyen, de nagyon sokat is tanultunk belőle. Fontos instrukciókat kaptunk a jobb teljesítményre de a lényeg az volt hogy mindenki jól érezze magát.  A végére még a szülők is beálltak és szülő-diák meccsek is kikerekedtek.

98.

Projekttevékenység megnevezése : „A” -Tanórán kívüli egésznapos foglakozás
Program ideje: 2019.10.18
Hatvani Oliver egy fantasztikus edző aki remekül helyt áll közöttünk. Nagyon sok diák volt és mindenki vele szeretett volna lenni. Próbáltuk a legtöbbet kihasználni a lehetőségből. Mindenki trükköket és praktikákat szeretett volna tőlle kapni. A házi bajnokság annyira jól sikerült hogy végül a szülők is kedvet kaptak és beálltak játszani és végül egy közös szülő-diák mérkőzés kerekedett ki belőle. Az ételek nagyon finomak voltak amit hoztak. Nagyon jó nap volt.

99.

Tevékenység megnevezése: Játékos és a tanulók korosztályának megfelelő formában (előadás, csoportmunka, műhelymunka) nemzetközi együttműködések lehetőségeinek és jelentőségüknek bemutatása – az Európai Unióval kapcsolatos ismeretek bővítése („B” programelem)

Elődasákot hallgattunk meg az Európai unióról. Különböző részekre bontottuk minta Parlament, Tanács, Bizottság...stb. Az előadás részét annyira nem élveztem de utána példákon keresztül interaktívan néztük meg hogyan is néz ki valójában. Onnantól kezdve már naygon érdekes és figyelemfelkeltő volt számomra a lehetőség. Sokszor volt vitánk mert a csoportos munkában nem jutottunk közös döntésre de végül mindig sikerült megbeszélnünk. Nagyon élveztem ezt a napot , nagyon sok hasznos dolgot tanultam nem csak az Eu-val kapcsolatban, a csoport munka és a véleménynyílvánitás kapcsán is. Megtanzultam hogy mindenkinek van véleménye és nem biztos hogy ugyan az de a még is lehet közös döntésre jutni.

100.

Program megnevezése: Tanórán kívüli vagy egész napos iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése, kulturális rendezvényeken való részvétel biztosítása „A”programelem – Színházlátogatás

Helyszín: Miskolci Nemzeti Színház
Teljesítés időpontja: 2019. április 10.

A Cyrano előadást néztük meg a Miskolci Nemzeti Színházban. Elég érzelmes előadás volt. Volt benne sok vidámság viszont voltak nagyon szomorú részek is. Az egész cselekmény arról szólt hogy volt egy magát csúnyának érző férfi – mivel nagyon nagy volt az orra -aki viszont nagyon jól bánt a szavakkal. Minden hölgy oda volt a beszédéért és a bókjaiért mindaddig amíg meg nem látták. Szerelmes egy nőbe de a nő bevallja neki hogy egy másik férfit szeret a nagyon helyes, Christiant. Cyrano végül segít a fiúnak mert ő pedig egyálltalán nem tud beszélni a nőkkel. Ezért furfangos tervekkel a fülépe súgja a szavakat és így a hölgy mégjobban beleszerelmesedik.Cyrano nem árulja el a titkot, nem áll a szerelmesek útjába, hallgat a legvégsőkig, hogy végül Roxan jöjjön rá. Mikor rájön mindenki a turpisságra pedig már túl késő volt .